Botár István et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 9. (Csíkszereda, 2013)
Történelem - Kocsis Lajos: Az 1888-as magyar–román határrendezés Csík vármegyei hatásai
AZ 1888-AS MAGYAR-ROMÁN HATÁRRENDEZÉS CSÍK VÁRMEGYEI HATÁSAI Kocsis Lajos Bevezetés Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést követően a polgári állam kiépítésének szerves részét képezte az országhatár precíz megjelölése is. Ennek fontosságát jelzi, hogy a dualizmus időszakában erre vonatkozóan összesen négy törvénycikk született: egy a magyar-román (1888. XIV. te.), három pedig a magyar-osztrák (1897. II. te.; 1897. XIV. te.; 1903. II. te.) határ pontosításáról.1 A történelmi előzményeket figyelembe véve, ezek közül a legjelentősebb a Romániával kötött nemzetközi egyezmény becikkelyezése volt. Az utolsó osztrák-török háborút lezáró szisztovói béke (1791), bár megteremtette Erdély nemzetközileg elismert határát, pontos megjelölés hiányában a keleti határvonal továbbra is bizonytalan maradt. A románok erőszakos foglalásai különösen Románia létrejöttével (1859-1862) harapództak el, így a kiegyezést követően mindenképpen rendezni kellett a vitás kérdéseket.2 A kormány már 1868-ban, majd az azt követő évben is kezdeményezte egy-egy nemzetközi vegyes bizottság kiküldését, de gyakorlati eredményt egyik sem tudott felmutatni. A következő sikertelen próbálkozás (1881) után, 1882-ben újra megindultak a tárgyalások, és a bizottság hatékony munkájának köszönhetően, a magyar kormány egy kész határrendezési tervet készített. Mivel a bukovinai határszakasz pontosításáról Ausztria és Románia között a megbeszélések ezzel egy időben zajlottak, a két ügy szorosan összekapcsolódott (így később a megállapodásokat is egy okmányba foglalták). Ennek megfelelően a közös külügyminisztérium javaslatára a kérdés végleges rendezését egy Bécsbe összehívott vegyes bizottságra bízták, amely „közös egyetértéssel megállapította, szabatos határleírásba foglalta és térképileg is rögzítette” a határvonalat.3 Az 1886. november 2-án megkezdődött tárgyalások során, úgy a magyar, mint a román fél, az 1792-es állapotok visszaállítására törekedett. Miután az akkori határjárási okmányokat egybevetette az aktuális helyzettel, a vegyes bizottság végül 11665 holdat magyar, 1185 holdat román foglalásnak minősített. Magyarország így tulajdonképpen 10480 holdat kellett átengedjen Romániának.4 Figyelembe véve, hogy a dokumentumokban nemhogy magyar, de még kölcsönös birtokháborításokkal sem találkozunk, az átadott terület nagysága igencsak túlzottnak tűnik. Tulajdonképpen a helyi viszonyokat jól ismerő kortársak sem értették, hogy miért kellett Magyarországnak lemondjon ekkora területről. Anélkül, hogy ennek okaira részletesebben kitérnénk, az 1883 nyarán tevékenykedő nemzetközi határrendező bizottság egyik csíki tagjának véleménye sok tekintetben magyarázatot ad az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Megítélése szerint a kiinduló pontnak tekintett 1792-es határokat rögzítő dokumentumokban ugyanis felületesen, túl általánosan írták le a 1 Suba 2010,125. 2 Parádi et al 2011, 25. 3 KI 1887, III. k. Melléklet a 113. számú irományhoz, 269-290. 4 Uo. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve IX. (2013), p. 167-176 167
