Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 8. (Csíkszereda, 2012)
Régészet - Darva Lóránt: Csíkszereda, Körösi Csoma Sándor utcában feltárt 14. század lakóház kutatása
DARVAS LÓRÁNT tekinthetjük. Tehát a közelben egy mezőváros jellegű településsel kell számolnunk, ezt a feltevést alátámasztja a csíkszentléleki és kotormányi korabeli leletanyag is. Ez a mezőváros jellegű település közelsége és későbbi történelme alapján kézenfekvővé teszi, hogy Szeredára gondoljunk, azonban e feltevést a történelmi források nem támasztják alá, és sajnos a régészeti kutatás teljes mértékű hiánya miatt jelen pillanatban nem tudunk választ adni erre a kérdésre. A feltárás során felszínre került leletanyag külön csoportját képezik a ház padlójáról és betöltéséből származó kályhaszemek, melyeknek három típusa különíthető el. A töredékek túlnyomó többsége kerek nyílású kályhaszemekből származik, melyeket megvastagított, kihajló, egyenesre levágott peremmel láttak el, kis bekarcolásokkal és hornyokkal a váll felett. Belsejükben erőteljes korongolási nyomokkal, peremátmérőjük 18 cm. A kályhaszemek másik csoportját képezik a kerek nyílású, kis mélységű tálka alakú kályhaszemek (5. tábla/1—3), megvastagított, kihajló, profilozott peremmel, melyeket a korongról leemeltek és peremátmérőjük 12 cm. Ugyanakkor a leletek között található egy négykarélyos kályhaszem töredéke is (4. tábla/13), megvastagított, kihajló, egyenesre levágott peremmel, kis bekarcolásokkal és hornyokkal a válla felett. Tehát elmondható, hogy a ház olyan kemencével is rendelkezett, melyben kereknyílású kályhaszemek voltak elhelyezve, azonban ennek pontos helyét nem sikerült azonosítani, feltételezhetően egy magasabb padkára építették, ezért nem lehetett azonosítani. Az ásatás során meglepő módon, a nagy mennyiségű kerámia töredékkel ellentétben, nagyon kevés fémlelet került felszínre, mindössze négy tárggyal számolhatunk (18. tábla/10—13): egy tűzcsiholó vas, egy fúró töredéke, egy patkó, valamint egy lószerszám (zabla) töredéke. Említést kell tennünk a feltárt házhoz tartozó járószintről előkerült néhány Árpád-kori, 13. századra keltezhető kerámia töredékről, melyeket szórványleletként kell értelmezni, azonban arról tanúskodnak, hogy a közelben 13. századi objektumokkal is kell számolni. Tehát közvetetten bizonyítják, hogy Martonfalva településsel már a 13. században kell számolnunk. Az előkerült állatcsontanyag feldolgozását Kelemen Imola végezte el, elemzésének eredményeit ezen kötetben közli. A késő középkori boronaépítkezés régészeti nyomait legteljesebben Holl Imre és Parádi László nyugat-dunántúli ásatásai hozták napvilágra.14 A Sarvaly középkori faluról írott monográfiájuk (teljességgel feldolgozott faluásatás), nagymértékben hozzájárult e háztípusok megismeréséhez. A Sümeg-Sarvalyon (Veszprém megye) feltárt 17 lakóház, 3 gazdasági épület és 1 műhely mindegyike egysoros bazaltkő alapozással a felszínre épült, „Az egyenes vonalban húzódó, de elég rendszertelenül lerakott bazaltköveket alapozásként használták, minden kialakítás nélkül, eredeti amorf formájukban. Evvel céljuk elsősorban az volt, hogy a nagyméretű talpgerendák (...) átnedvesedését, korhadását meggátolják (...). A legnagyobb kövek mindig a sarkokhoz kerültek, a válaszfalak alá pedig csak apró köveket raktak.” Az alapozáson kívül a cölöp- és gerendalyukak, valamint számottevő agyagos omladékréteg hiánya bizonyítja, hogy az épületek vázszerkezete és falai fából készültek.15 Szintén boronaházakat tártak fel a Zala megyei Bánokszentgyörgyön (ahol a középkori Szentmihály faluban a feltárt 10 ház többsége boronaház volt), a Veszprém megyei Gyepűkaján mellett a középkori Nagykeszi faluban (ahol egy épületrészlet került napvilágra, amelynek nagy kavicsok és kövek képezték az alapozását), Nagyvárzsony-Csepelyen (Veszprém m.) boronafalú pincét tártak fel, Balatonmagyaród-Kolon pusztán (Zala m.), egy 16. századi boronafalú gazdasági épületet tártak fel.16 A Magyarországi boronaépítkezés régészeti emlékei egy jól körülhatárolható földrajzi körzetben kerültek elő, amely csaknem egyezik a néprajzkutatásban a boronafal jellegzetes területének tartott délnyugat-dunántúli térséggel. A néprajzkutatás megállapította, hogy a boronaházak elterjedése a nagy fenyőerdőktől függött, így a 18. század előtt a magyarlakta területek 14 Holl, Parádi 1982. 15 Holl 1979, 34. 16 Pálóczi Horváth 2001,246. 64
