Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 8. (Csíkszereda, 2012)
Néprajz - Farkas Irén: A csíki főkötő vagy csepesz
A CSÍKI FŐKÖTŐ VAGY CSEPESZ A készítési módjáról kevesebb adat áll rendelkezésre: kötött, varrt, rakott. Szabását tekintve a felső főkötő általában két vagy három részből, textilanyagból szabott, az előlap és a hátlap mérete attól függően változott, hogy csak a kontyot vagy az egész fejet fedte, az alján körbefutó koréba húzott kötővel, vagy ráncolással rögzített, köre végére varrt kötő vagy szalag segítségével elöl az áll alatt, vagy a tarkón kötöttek össze, erősítették a fejhez. A felső főkötőkről már az 1600-as években tájékoztatnak az erdélyi viseletábrázolások.15 A szótörténeti források külön említenek halotti főkötőt, bizonyságaként annak, amit a népi gyakorlatból ismerünk, mégpedig hogy az asszonyokat főkötőjükben temették el (a fiatalon elhunyt lányokat pártában). Szokás volt ez alkalomra ilyen típusú főkötőket készíteni, de legtöbbször a sajátjukat vitték sírba, s ezért igencsak kisszámú a múzeumi gyűjteményekben a főkötő, s azok is már javarészt csak a 20. századból valók, amikor a viseletből a főkötőt végérvényesen kiszorította a kendő. A csíki „tarajos” főkötő vagy székely csepesz Múzeumi gyűjteményünkben a főkötőnek azon utolsó változata maradt fenn, amit a szakirodalom a 18. század végén megjelent, német nyelvterületről, az Alföldön, majd szatmári, tiszaháti, Fekete-Körös völgyi közvetítéssel a Székelyföldig eljutó s itt továbbélő fekete pozsonyi főkötő vagy tarajos főkötőként tart nyilván. Ez a németes főkötőtípus honosodott meg Csík falvaiban, a 18-19. században, a régi megnevezéssel. Ennél korábbi tárgyi anyag nem áll rendelkezésünkre. Erre vonatkozóan írott forrásokból16 igen kevés adat maradt ránk. Az 1600-as évek elejéről származó peres levelekben, a visszaperelt illendő jegyruhák között, „két fejre való patyolatot, új kendőt, egy arany as homlok (ra) valót, fejre való selyem keszkenőt, arannyal varrt keszkenőt", más peres levélben „aranyas keszkenőt, egy főre való kendőt” követelnek a felperesek korán elhalt lányuk után. A csepesz fölé ünnepnapon az asszonyok kendőt kötöttek, eleinte háziszőttes, majd bolti kendőt, a fenti példában említett patyolatot, de néhol fehér fátyolt is. Orbán Balázs17 székelyföldi leírásában erről számol be, s az általa közölt képeken az udvarhelyi és a csíki női viseletben egyaránt feltűnik a tarajos főkötő. A 19. századvégi fotókon,18 amit a szakemberek gyűjtöttek össze, szintén ez a típusú főkötő jelentkezik, mind a csíki, mind a gyergyói és a kászoni viseletben. Ez tűnik fel Malonyai Dezső19 ábrázolásain is, amiből arra következtetünk, hogy ebben az időben már teljesen kifejlődött és a viseletben megállapodott ez a típusú főkötő, szélesebb körben, nagyobb tájegységben elterjedt lehetett. Vámszer Géza a két világháború között végzett kutatásában először írja le a csíki csepesz készítését.20 Megfigyeli azt, hogy a csíki tájegységen belül eltérés mutatkozik a csíki21, gyergyói, kászoni és gyímesi csángó csepesz külső megjelenésében, szabástípusában, anyagában. Ezek természetesen a helyi ízlésváltozatok kifejezői, ami a csepesz varró asszonyok kezén fennmaradt,22 de a sűrűn változó polgári főkötő divat eredménye is. Kósa-Szánthó Vilma23 csepesz leírásában, életkor szerinti változatokat is felvázol, szerinte a tarajok száma (az arcot szegélyező rakott csipke, a főkötő pártaszerű része) életkor szerint változott, a fiataloknak több rend csipke, az idősebbeknek 15 Viseletkódex 1990; Nagy G. et al. 2002. 16 Alcsíki, 17. sz. 17 Orbán 1869. 18 Magyar Néprajzi Lexikon IV. k, 596-598, 155. kép. Jankó János felvétele. Néprajzi Múzeum. F. 378. 156. kép. Lükő Gábor felvétele. Déri Múzeum. F. 4827-28. 19 Malonyai 1909. 20 VÁMSZER 1977, 137-142; GAZDA, HaÁZ 1998. 21 Az itt csíkinak nevezett főkötőtípus, lényegében kászoni típusú. 22 KrisTÓ É. N, 63- 64. 23 Kósa-Szánthó 1979a. 299
