Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 8. (Csíkszereda, 2012)
Történelem - Bicsok Zoltán: Egy tiszavirág életű próbálkozás: a Csíksomlyói Zeneintézet (1846–1848) (Forrásközlés)
EGY TISZAVIRÁG-ÉLETŰ PRÓBÁLKOZÁS: A CSÍKSOMLYÓI ZENEINTÉZET lés a felelős azért, hogy az ifjúság felnőtté serdülve nem alakít ki magának tiszta képzeteket hazájáról, még kevésbé a haza iránti kötelességéről, az emberiséggel szemben fennálló tartozásáról.6 Visszatérve a csíksomlyói közgyűléshez, Endes Miklós tisztában volt azzal, hogy szűkebb hazája nemcsak a Birodalomnak, de Erdélynek is a végvidékén fekszik, „minden nevezetesebb városoktól távol”, ahová „a mívelődés villány sugárai későn, megtörőleg, vagy nem is hatnak”, így a szellemi fejlődés csak az öngondoskodás révén biztosítható. Előterjesztéséből a helyi közigazgatás képviselőjének azon igénye érződik ki, hogy az iskola hasznos, törvénytisztelő állampolgárokat neveljen - ezért is szorgalmazza, hogy az ifjúság üres óráit, melyeket „részint hivalkodásra, részint oskolai szabályok áthágására fordittya (...) egy nemesebb, s az ő vidor szeszélyének tökéletesen megfelelő” elfoglaltságra, zenetanulásra fordítsa inkább. Javasolja, hogy a szükséges hangszereket közadakozásból szerezzék be, melynek érdekében törvényhatóság-szerte aláírási ívek szétküldését indítványozza. A kezdeményezést a szék rendjei felkarolták, és az 1846. januári 19-én elfogadott 16. számú közgyűlési határozat értelmében kászonimpéri Balási József főkirálybíró körlevélben szólította meg Csíkszék egyházi, katonai és polgári elöljáróit és közösségeit, kérve a nemes cél támogatását. Balási indoklásában egy, az új kor elvárásainak inkább megfelelő iskola gondolatát veti fel, melyben oktatni kellene „minden testi gyakorlati és szépművészeti tanokat”. Az Endes Miklós-féle bírálat továbbgondolásával tehát a főkirálybíró az egyoldalúan az intellektuális képzésre koncentráló tanügyi rendszer két alapvető hiányosságát is megnevezte: az iskola nem fordít kellő figyelmet sem a diákok testi, sem pedig esztétikai nevelésére. Józan, sokak szemében túlzottan is mérsékelt tisztségviselőként, Balási tisztában volt azzal, hogy - az oktatáspolitikai akadályokon túl - a szék gazdasági realitásai sem tennének lehetővé egy korszerű iskolát, így Esterházy Miklós nádor szállóigévé nemesült gondolatával7 szólított fel minden címzettet, hogy legalább a tervbe vett zeneintézet hangszereinek megvásárlását és a zenetanító egy-két évi fizetésének biztosítását támogassák adományaikkal: „Ha mindent nem tehetünk mit szükség volna tennünk, emberiség jovallta kötelességeink teljesittéséhez némüleg közeledünk, midőn annyit tettünk mennyit tehetségünkkel képesek valánk felérni, és ami által megtöretik az út az ifiuság számára még több és hasznosabb mívelődési kútforrásokat nyitni meg.” Ünnepélyes hangvételű leveleiben tudatta a szék közgyűlésének határozatát Erdély két legbefolyásosabb személyiségével is, akiknek jóindulatú viszonyulása iránt joggal táplálhatott reményt, hiszen mindketten csíki gyökerekkel rendelkeztek - tusnádi Kovács Miklós erdélyi megyéspüspök és szárhegyi gr. Lázár László erdélyi kancellár volt a két méltóság -, akiknek a főkirálybíró hivatalosan is pártfogásába ajánlotta a létrehozandó intézetet. Balási József körlevele nyomán, 1846. február-március folyamán beérkeztek az első válaszlevelek is, amelyek viszont finoman szólva is csak mérsékelten voltak biztatóak. Potyó Ferenc felcsíki esperes a hatáskörébe tartozó klérus nevében támogatásáról biztosította ugyan a kezdeményezést, de egyben figyelmeztetett a korlátozott anyagi lehetőségekre is. Úgy látta, hogy az elérendő cél érdekében előbb egy alapítványt kellene létrehozni, hiszen a hangszerek beszerzése és a tanítói fizetés biztosításának terhe együttesen meghaladja a potenciálisan mozgósítható forrásokat. Valószínűleg több lelkesedést várt a főkirálybíró az erdélyi püspöktől is, aki úgyszintén dicséretesnek nevezte a szándékot, „idvesnek és igen méltánylandónak” a szék határozatát, hogy a Csíksomlyón tanuló ifjúság „hangászatbani taníttatása végett Musikai Conservatorium alapítását, és e végre aláírás útjáni segedelmek felszedését meghatározta”, de nem látott „tökéletes reményt” arra, hogy egy ilyen jellegű intézmény hosszú távon adományokból fenntartható. Mást nem ígért, mint hogy „mihelyst az intézkedés annyira vitetik, hogy a musikai szerek megszerezve, és a tanító megfogadva leszen, akkor a tanítás ideje és helye iránt” rendelkezni fog. A másik felkért pártfogó, gr. Lázár László 6 Wesselényi 1833,117. 7 „Ha mindent nem tehetünk is, őrültség volna semmit sem tennünk. ” 171
