Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Régészet - Darvas Lóránt: A csíksomlyói Salvator- és Passió-kápolnák régészeti kutatása
I A CSÍKSOML YÓI SALVATOR- ÉS PASSIÓ-KÁPOLNÁK RÉGÉSZETI KUTATÁSA a kápolna első vakolatrétegéhez kapcsolódik, ezért valószínűnek tartjuk, hogy a kápolna már a 14. században létezett, de biztosnak tekinthető, hogy a 14-15. század fordulóján már állt. A régészeti kutatások, valamint a falkutatások eredményeként megállapíthattuk, hogy a kisméretű középkori kápolnát az 1678-as javítások során nyugati irányba meghosszabbították. Ekkor a meghosszabbított hajórészben karzatot képeztek ki. Az élszedéses, egyszerű szemöldökgyámos gótikus ajtókeret „Renov Salvator 1678” felirattal, a dátum tanúsága szerint a meghosszabbított nyugati homlokzat bejárati ajtójaként funkcionált, és csak a 19. századi átépítések során kerülhetett mai helyére. Orbán Balázs ugyanis még ezen a helyen látta. Azonban az egyszerű szemöldökgyámos gótikus ajtókeret nem lehetett a 14-15. századi kápolna eredeti ajtókerete, hiszen a környéken található hasonló stílusú ajtókeretek a 15. század második felére keltezhetők. Azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy az ajtókeret a Csíksomlyói plébánia templom nyugati bejárata lehetett, melynek toronyépítési munkálatai (a tornyon látható felirat szerint „A D- 1680. In honorem S.S. Petri etPavli Apóst”, valamint a Domus História szerint„1677-1683") ebben az időszakban zajlottak és a fölöslegessé vált ajtókeretet a Salvator-kápolna bővítésénél használták fel. A jelenleg harmadlagos pozícióban levő gótikus ajtókeret alapján tehát a középkori kápolna 15. század második felére való keltezése téves.8 Itt meg kell említenünk, hogy a kápolna a csíksomlyói „Szent Péter és Pál” plébánia gondoksága alá tartozott és tartozik jelen pillanatban is, habár a források szerint bizonyos időszakokban a csíksomlyói ferences rendház gondnoksága alatt is szerepel.9 A 17. századi javítási és bővítési munkálatok során az épület gazdag faberendezést is kapott.10 1680-ban a felújított és bővített kápolnát Vitus Pilutius marcianopolisi (Marienburg - mai Malbork, Lengyelország) érsek az Úr színeváltozásának tiszteletére szenteli fel.11 KISS 2003, 2-3: „A középkori kápolnarészben a középkori vakolat nagymértékben fennmaradt. Ez a szentély és a diadalív esetében a teljes vakolatfelületet jelenti. A szentélybelsőben és a diadalív bélletén az első-középkori vakolatfelület a járószinttől a boltozatig fennmaradt. (...) A szentély keleti falán az első, középkori vakolaton háromfelszentelési kereszt látható, mely színében méreteiben és formájában teljesen azonos a diadalív bélletén korábban feltárt felszentelési kereszttel. A délkeleti szentélysarok melletti kereszt felületébe a bartholomaeus (?) nevet találjuk két ízben is, mínuszkulákkal bekarcolva. A felszentelési keresztek festett felülete jó megtartású, a színek víz hatására nem oldódnak. Ugyancsak a szentély keleti falán, egy nagyon vékony sárgás színű meszelt rétegen egy későbbi, a kereszteket részben fedő festés látható. Ez a falfestmény igen töredékesen maradt fenn, ami részben készítési technikájának köszönhető (A falfestmény secco technikával készült, a színek kötőanyaga igen gyenge) (...). A diadalív déli oldalán egy 94 cm széles, 115 cm magasfalfestmény vált láthatóvá. A falfestmény eredeti magasságát nem tudjuk, mivel a déli mellékoltár menzáját neki építették. A falfestményt hordozó vakolat más jellegű, mint a szentély vakolata és nem terjed túl a festett felületen. Ez a vakolat sárgásszürke színű, felülete igen porlékony. A falfestményfreskó technikával készült a színek (a kék szín kivételével) nem oldódnak, de afestettfelület igen sérülékeny. A falfestmény színei: kék (fekete), piros, rózsaszín, okker, fehér (mész). A falfestmény körül gazdagon díszített mustrás keretdísz látható. A készítés egyik jellegzetessége az, hogy a főbb keretező vonalakat először vörösfestékkel és spárgával „ megcsaptatták ’’ majdfestették. A képmezőt sötétkék háttér, előtte egy koronás álló szent alakja tölti ki, - sajnos az alaknak csak a körvonalai maradtak meg, közepe elpusztult a vakolattal együtt. Látható a szent glóriája és gazdagon díszített koronája. Testét fehér palást takarja, jobb kezében szerteágazó virágot (liliomot) tart. A liliom alatt néhány igen töredékes bizonytalan betű látható. Feltételezzük, hogy a festmény Szent Imre királyfit ábrázolja (...). Összegzésképpen: - A kápolna a XVII. század végéig nyugatfele az elsőfalpillérig terjedt. A kápolna középkori vakolata nagymértékben fönnmaradt. A középkori vakolaton az elsőfestett réteget a szentély és a diadalív fölszentelési keresztjei jelentik. A diadalív déli oldalának Szent Imre (?) ábrázolása a XIV., de legkésőbb a XV. század első felében készülhetett. - A szentély keleti falának és a diadalív bélletének secco festésének korát töredékes volta miatt nehéz meghatározni, de mindenképpen az oltár odakerülte előtt készülhettek. - 1678-ban (?) elbontják a nyugati hajófalat és egy szakasszal meghosszabbítják, illetve egy kő-oszlopos előteret toldanak a kápolna elé. Ekkor készülhettek a nyugati hajófal csonkján, illetve a hajóban látható fölszentelési keresztek. - Később, a XIX. században a diadalívre díszítőfestés kerül, ez egy általunk nyitott kutatóablakon jól látható 8 BABOS, ENTZ 1986, 112-116; ENTZ 1996, 140. 9 Muckenhaupt Erzsébet szíves szóbeli közlése, Lostainer Leonárd, illetve a zárda inventáriumai alapján, melyet ez úton is köszönök! 10 LÁNGI, MIHÁLY 2004, 19. 11 P. BOROS 1995, 139; LÉSTYÁN 1996, 192.; ENDES 1994, 341. 37
