Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Néprajz - Farkas Irén: Adatok a csíki népi kovácsmesterséghez
ADATOK A CSÍKI NÉPI KOVÁCSMESTERSÉGHEZ Farkas Irén A csíki népi kovácsmesterség tárgyalásakor figyelembe kell vennünk e mesterséghez kapcsolódó néhány fontos, de általános tényezőt és sajátosságot. A legfontosabb tényező az, hogy a vasművesség kifejlődése szorosan összefügg a nyersanyag, a vasérc előfordulásával és kitermelésével. A kezdetleges vasfeldolgozás a honfoglalás előtt is ismert,1 első királyaink korában már jól kiépített vastermelő szervezet működött az ország egész területén. Sajátossága, hogy a vasérclelőhelyek, a vas feldolgozása (nyersvassá, kovácsvassá), valamint késztermékei, stratégiai fontosságúak lévén, a mindenkori hatalom, a király, a királyi kincstár, a fejedelem birtokában volt. A vaskitermelés és kohászat a 12-13. században magasabb fejlődési fokot ér el (vízzel hajtott fújtatok, vasverők és vasolvasztó kemencék építése), és a 13 -14. században különválik a tulajdonképpeni kovácsmesterségtől. A korai vasművesség, a vaskitermeléshez hasonlóan, a megmunkálás a vashámorokban is nagyrészt a kézi, manufakturális munkán alapult, a bányász maga gyűjtötte a vasércet.2 A hámorokban a kemencék, fújtatok és kalapácsok működéséhez szükséges vízi energiát a patakok vize, a vasérc pörköléséhez és a kohókhoz, a vasolvasztáshoz szükséges szenet fából égették. Általában ott alakultak ki vashámorok, ahol kedvező helyi adottságok adottak voltak: a vasérclelőhely, faanyag és vízenergia együttese. A kohókban (vasolvasztó, kőből rakott kemencék) a kovácsolható vasat több munkafázison át tisztítással, töbszörös hevítéssel, az ún.direkt redukcióval nyerték. A technikai berendezéseket ácsmunkával fából építették, a szállítást pedig igásállatokkal végeztették (ökör, ló). A fennmaradt oklevelekből, leltári leírásokból arra tudunk következtetni, hogy a vaskitermelés és kohászat megmunkálási technikája Erdélyszerte, ebben a fejlődési fázisban hasonló volt, akár Torockón, akár a Székelyföldön ugyanazt a technikát, munkamenetet alkalmazták. Általánosan elmondhatjuk tehát, hogy a vasmegmunkálásnak eme történelmi és fejlődési időszakában azonos technikát használtak a vashámorok kohászatában egészen a 18. századig. Erdélyben több helyen is működött vashámor, melyek a kovácsoláshoz szükséges sing- vagy rúdvasat állították elő, a legismertebb Torockó, Vajdahunyad, Szentkeresztbánya, Erdővidéken a fülei vashámor, valamint Csíkmadaras. Vaskitermelést és megmunkálást említenek még Csíkszentkirályon.3 Rezet a balánbányai hámor termel a 19. század elejétől, egészen a nagyipari termelésig.4 A csíki népi kovácsmesterség szempontjából igen fontos előzmény, hogy Csíkmadarason felszíni vaskőfejtés folyt a 16-18. században, amit a fejedelmi vashámorban dolgoztak nyersvassá, kovácsvassá.5 „A dánfalvi határon találtatik kőbánya, melynek colálásában ez observatio: Valahol a bányászok a vaskövet ítélik, szabadoson hozzá foghatnak és áshatják, az ásástól pedig a 1 BARTHA 1988. 2 PATAKI 1971. 3 BENKŐ 1853, CSÍSZÉR 1991. 4 KŐVÁRY 1847. 5 PATAKI 1971. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve, VII., 2011, p. 211-224. 211
