Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Történelem - Muckenhaupt Erzsébet: 16–19. századi könyvgyűjtők kötetei a Csíki Székely Múzeum „Régi Magyar Könyvtár”-gyűjteményében
MUCKENHAUPT ERZSÉBET át Marcus Bandinusnak, a marcianopolisi érsek és moldvai apostoli adminisztrátor egyházi látogatása5-1 során. (12. ábra) Marcus Bandinus (?-l650) korántsem ismeretlen a nemzetközi szakirodalomban. Itáliában tanult, Boszniában volt ferences gvárdián, Szlavóniában püspöki vikárius, Magyarországon a Temesköz színes etnikumú világában misszionárius, Bulgáriában címzetes érsek, végül Moldva magyar és német katolikusainak főpásztora. 54 55 Aló. század végén született a boszniai Uskopjéban, mai nevén Donji Vakuf. Vegyes házasságból, előkelő famíliából származik: az anyja boszniai katolikus volt, az apja ortodox szerb. Rokona volt Marino Marnavich boszniai ferences tartományfőnök, később boszniai püspök. A család mindhárom fia belépett a ferences rendbe, és tehetségükkel, a szerzetesi fogadalom tekintetében is példamutatóan viselkedtek.56 Bandinus itáliai kolostorokban végezte el teológiai tanulmányait. Hazatérve, a tanult és a kedvező családi kapcsolatokkal rendelkező szerzetes gyorsan emelkedett a rendi hierarchiában: Velikán és Pozsegán a boszniai püspök általános helynöke, 1626-tól pedig Elia da Possegával együtt Krassóváron szolgált, missziót alapított. 1630 után több boszniai kolostorban működött, 1638-ban a tartomány egyik definitora volt. 1639-ben rövid időre visszament az elhanyagolt krassóvári misszióba, majd 1643-ban, ugyancsak a Temesközben, de ezúttal az erdélyi területen, a korábbi jezsuita misszióban,57 Karánsebesen térített. 1643-ban VIII. Orbán pápa marcianopolisi érsekké nevezte ki. 1644-ben indult Moldvába, Bákóba, élete utolsó állomáshelyére, ahol 1650-ig apostoli adminisztrátorként tevékenykedett. Bandinus nemcsak Moldva, hanem Erdély katolikusainak irányítására is kapott megbízást Erdély apostoli adminisztrátora címmel, azonban a református fejedelmek országába, hiába sürgette ezt a Hitterjesztés Szent Kongregációja, nem sikerült bejutnia.58 59 60 Magyar történelmi szempontból a Temesközben és Moldvában töltött misszionáriusi évek a legfontosabbak. Bandinus volt az egyik legsikeresebb és legtehetségesebb missziószervező a Magyarországon is működött bosnyák obszerváns ferencesek közül. Az 1646-1647. évi moldvai vizitációs kőrútról és a katolikusokról készített nagy jelentése (1648) a korszak legfontosabb forrása.'’9 1653-ban a moldvai politikai zavargások folyamán a bákói templomot a kozákok felgyújtották és kifosztották.66 Valószínűleg ekkor került az antifónás könyv egy bizonyos M. B. tulajdonába. A monogram mögött Bonyhai Moga Mihály neve rejtőzik, akinek a Somlyói könyvtárban még négy kötetét azonosítottuk.61 (13- ábra) Biztosra vehetjük, hogy nem volt székely születésű, előneve alapján a Küküllő megyei Bonyháról származott el, másik, 1629 után már nem használt Moga neve családjának román eredetére utal. Feljegyzései, glosszái mindenképpen katolikus vallásúnak sejtetik. 1645-ben részt vett I. Rákóczi György felső-ma54 CsMO I, 342-454. Darvas János szerepel Bandinus jelentésében a kutnári katolikusok névsorában. (CsSzM RMK-Kat, 449 ) 55 Ezért életútjának, munkásságának egy-egy részét horvát, bosnyák, román és magyar történészek egyaránt kutatták. így az 1648. évi moldvai egyházlátogató jelentését elsőként V. A. Urechia román történész adta ki latinul és román fordításban (1894), míg a teljes magyar fordítását Domokos Pál Péter készítette el. Moldvából Rómába írt leveleit Veress Endre, valamint a Benda Kálmán szerkesztette Moldvai csángó-magyar okmánytár tette közé. A 19- század végén Eusebius FermedDin, a bosnyák ferencesek történetírója, Bandinus Boszniára vonatkozó több levelét közölte. A hódoltságról írt leveleit a közelmúltban a moldvai misszionáriusok igen korán elhunyt történetírója, Tóth István György elemezte. (URECHIA 1893-1894, 1-335; DOMOKOS 1941, 411-518; CsMO I, 342-454; VERESS 1926, 333-397; FERMEDDIN 1892, 379-382; TÓTH 2001, 164-227.) 56 A legidősebb testvér, Iván, zseniális szónok volt, kiváló tehetséget mutatott latin és olasz szövegek horvátra fordításában. Perikópás kötete a 17. század egyik legfontosabb horvát nyelvű könyve, amely századokon keresztül igen sok kiadást ért meg. (MOLNÁR 2002b, 380-382; TÓTH 2001, 166-167.) 57 MOLNÁR 1999, 127-156. 58 TÓTH 1994, 288. 59 TÓTH 1994, 94, 95, 232, 244, 271, 275, 276, 288; TÓTH 2001, 166-175; CsMO I, 280-291, 296-297, 301-314, 321-332, 336-339, 342-454,459-461. Könyvtáráról: MUCKENHAUPT 2002, 341-359. 60 STOICESCU 1974, 40-41; BENEDEK 2005, 237. 61 Csíkszereda, CsSzM, Ltsz. 7 és 3863; Budapest, MFKL, 48. és 127. sz. 126
