Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)

Történelem - György Béla: Adalékok a két világháború közötti székely autonómia kérdéséhez

GYÖRGY BÉLA

Az 1920-as évek végén, egy évtizedes kisebbségi harc után egyre inkább előtérbe került a nemzetközi szerződésben rögzített székely iskolai autonómia, és a székely önkormányzat kérdése, valamint a kisebbségi egyezmény tartalmának értelmezése. Előbbit elsősorban a székelyföldi vezetők szorgalmazták, a fokozódó elnyomás elleni lehetséges megoldásként. Paál Árpád képviselő, a vallástörvény tervezetének vitájában, liberális kormányzás idején,

1928. április 5-én, szóba hozta a kérdést,9 de fejtegetéseire a kormány még választ sem adott.

Mint egyik legfelkészültebb jogász, Pál Gábor, utalva Paál Árpád említett, kamarai beszédére, már az OMP Intéző Bizottságának 1928. május 23-án tartott ülésén megemlítette, hogy két székely vármegyében kezdeményezés történt a székely iskolai autonómia megvalósítása tárgyában. Kérte, hogy a pártközpont foglalkozzék a kérdés megvitatásával, hisz a párt egysége nem lehet akadálya a székely autonómia előkészítésének. A székely autonómiát a felekezetközi oktatás védelmére kell állítani, valamint a székely autonómia kérdését a Nemzetek Szövetsége elé kell terjeszteni.10

Az említett ülésen, maga Paál Árpád is hivatkozott a vallástörvény tervezetének vitájában elmondott beszédére, valamint Pál Gábor hozzászólására. Szerinte: „a székely autonómia az egyházi törvényben teljesen el van tűntetve, és ha ezt a parlament előtt nem tettük volna szóvá, lassanként elfelejtettük volna egy jogunkat. Nem székely külön jog megvédéséről volt szó, hanem arról, hogy a székelységet a románságtól, helyesebben annak káros hatású elemeitől elválasszuk. A székely iskolai és egyházi autonómiát, a romániai németséggel együttműködve valósíthatjuk meg, ha előbb velük a szatmári sváb kérdést rendeztük. ”11

Vintilá Brátianu miniszterelnök az 1928. júliusi törvényjavaslatok tárgyalása során a vezetése alatt álló Liberális Párt nevében nyilatkozatot tett a kisebbségi politika szabályozásának szükségességéről, de azt is jelezte, hogy ez a szabályozás az ország belső ügye, amely szerint nem állt szándékában teljesíteni a párizsi kisebbségi szerződésben foglalt kötelezettségeket. 12 13

A miniszterelnöki szándék szükségessé tette a magyar vezetők és egyházak egységes álláspontjának kialakítását, az említett, párizsi szerződés cikkelyei alapján az iskolákat megillető jogok meghatározását. A párt elnöksége arra hívta fel Pál Gábort, hogy az Intéző Bizottság székelyföldi tagjaival tartsanak tanácskozásokat a felvetett kérdésben. Ennek alapján, a nyár folyamán több megbeszélésre is sor került, így Homoródon, Csíkszeredában és Brassóban. Tucatnyi aláírással 1928. aug. 14-én beadvány készült a pártközpontnak a tárgyalások eredményéről.15 Erre is vonatkozott, és ezt sürgette Pál Gábor Kisebbségi egyezmény és magy’ar kisebbség című írása is.14 Ennek lényege, hogy a párizsi kisebbségi szerződés a kisebbségi iskolák részére kötelező állami, megyei, városi és községi hozzájárulásokat kötött ki a költségvetéseikből, ami nem azonos a magyar egyházak által igényelt államsegély szűkebb fogalmával. Mivel az agrárreform elvette a felekezeti iskolák fenntartására szolgált földvagyon túlnyomó részét, az 1925. évi magánoktatási törvény korlátokat emelt az iskolák részére tehető alapítványok vagy adományozások elfogadása elé, mégis törvény kötelezte a kisebbségi iskolák fenntartóit, hogy tanerőiknek az állami tanerőkkel egyenlő fizetést adjanak, amit nem tettek panasz tárgyává. Az 1924-es elemi iskolai törvény szerint az állami elemi iskolák építése, és évi dologi kiadásai a községeket terhelték, így a magyarság kettős iskolai terhet viselt. Pál tehát szorgalmazta a kisebbségi szerződésben megadott jogok követelését.

9 Beszédét lásd: SCHIFIRNEŢ 2000, 378-382.

10 GYÖRGY 2003, 116.

11 GYÖRGY 2003, 116. (Az utalás az elmagyarosodott szatmári svábok visszanémetesítésének vitájára utal.)

12 Idézi: PÁL 1928, 617.

13 Hinléder Ákos levele Kedves barátom! címzéssel [valószínű Inczédi-Joksmann Ödönnek, az OMP ügyvezető alelnökének]. Székelyudvarhely, 1928. szept. 15. BGYH.

14 PÁL 1928, 617.

106