Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)

Néprajz - Sándor-Zsigmond Ibolya: Szakma- és mesterségtanulás a 19. század végén. A székelykeresztúri kereskedelmi és iparos tanonciskola

SÁNDOR-ZSIGMOND IBOLYA A 19. század második felében a polgári életmód felé való irányulás első jeleit észlelhetjük az iparos háztartásokban a polgári bútorok, berendezési tárgyak megjelenésével. A polgári igények növekedésével mutatkozott az igény a minőségibb használati cikkek iránt, miáltal növekedni kezdett a tanult iparosok társadalmi megbecsültsége is. A legények igyekeztek a lehető legjobb műhelyekbe bekerülni, a mesterek pedig minél jobb munkaerőt vonzani a műhelyekbe. Székely- keresztűr kisvárosi jellegéből és gazdasági elmaradottságából adódóan nem rendelkezett olyan gazdasági potenciállal, ami nagyipari termelést feltételezhetett volna, és amely a szakképesítetlen munkaerőt tömegesen a növekedő és jobb kereseti lehetőségekkel kecsegtető, nyugati mintára beállított termelésbe vonzotta volna. Az el- és kivándorlás sem volt annyira számottevő, hogy a mesterségbeli iparosok utánpótlását nagyban befolyásolta volna. A tanoncoktatásra, a szervezett tanításra nagy hangsúlyt fektettek, az 1872-es majd 1884-es országos ipartörvények is ezt szorgal­mazták. A Székelykeresztúron megalakult ipartársulatokat kezdetektől fogva a legfontosabbak között foglalkoztatta a tanoncok szervezett oktatása, az inasok helyzetének, tanulásuknak és fegyelmi kérdéseiknek felügyelése. A kezdetben nehézkesen induló, nem folyamatos tanoncok- tatás két és fél évtized után eljutott odáig, hogy 1884-ben létrejött a Székelykeresztúri Iparos Tanonciskola, amely már megfelelő keretet és eredményes tanulhatást biztosított a szakmát választó ifjak számára. A Székelykeresztúri Kereskedelmi és Iparos Tanonciskola dokumentum anyaga részben a Molnár István Múzeum levéltárában, részben a Csíkszeredái levéltárban található. Az iskola 1884-es alapításától egészen az 1951-es rendelet nyomán történt felszámolásáig kisebb-nagyobb megszakításokkal fellelhetők az iskola működésével kapcsolatos hivatalos iratok. Az alábbiakban az iskola első 15 esztendejét és ennek az időszaknak (1884-1899) sajátos problé­máit a vizsgált levéltári anyag tükrében ismertetem, ipar-, és oktatástörténeti adatokat tárva fel, így kitekintés nyílik a korabeli kisvárosi tanoncoktatás és tanonciskolák alapvető kérdéseire. ■ A tanoncoktatás gyökerei Az országos tanoncoktatási rendszer elmaradottságát már a 18. század végén, a rendeletileg létrehozott vasárnapi iskolák szerepének növelésével, működésüknek tényleges biztosításával kívánták fölszámolni. Míg az inasok oktatásának céhes szabályozása csak abban állt, hogy a mester a hatókörén belüli oktatás során milyen ismereteket ad át a hozzá szegődött inasnak, s azt a közösség milyen módon ellenőrzi, egy 1842-es törvénytervezet már arról szólt, hogy a mester hatókörén kívüli oktatás miképpen történjen. „A vasárnapi tanodák nagyobb városokban, és népesebb mezővárosokban alapítandók, mivel a kézműves inasok és legények ezekben a legszámosabbak...E tanodák a kézműves inasokra nézve kötelezők, minélfogva senki közülük legénnyé fel nem szabadíttathatik, ha csak tanodái bizonyítvánnyal ki nem mutatja, hogy vagy az elemi iskolákat jó előmenetellel végezte, vagy a vasárnapi tanodákba szorgalmasan és elég sikerrel járt légyen. A vasárnapi iskolák megszervezése terén az 1854-ben kiadott helytartótanácsi rendelet hozott döntő változást, hiszen ez már kötelezte a városokat ennek az iskolatípusnak a bevezetésére. A rendelet kimondta: a vasárnapi iskola fő célja, hogy folytassa, kiegészítse és szilárdabb alapokra fektesse a népiskolai oktatást, ennek érdekében előírta az iparostanoncok kötelező iskoláztatását. Az Országos Iparegyesület 1868-ban kidolgozott rendszere már magában hordozta a tanonc­oktatás legfontosabb későbbi jegyeit, mint: a tanoncoktatást délután gyakorolni, hogy az ne menjen a tanonc gyakorlati munkaidejének rovására, a népiskolai oktatást teljesítse ki, és a szakoktatást készítse elő. Kimondta továbbá, hogy az iskola három osztályú legyen egy előkészítő osztállyal, amelyet olyanok látogassanak, akik népiskolába nem jártak, tehát írni, olvasni és számolni sem tudnak. Az is megfogalmazódott, hogy tanonciskola csak olyan városokban szervez- tessen, ahol reáliskolák vagy gimnáziumok léteznek, amelyeknek tanárai mérsékelt díj mellett az ipariskolák igazgatását és az oktatást vállalják, s amely iskolák termei és taneszközei ingyen használhatók. Előírta, hogy az iskolaévet nyilvános vizsgálatok zárják, és a legjobbak közt jutalma­kat osszanak ki. 1 SZTERÉNYI 1897, 141. 448

Next

/
Oldalképek
Tartalom