Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Szőcs János: A Csíki Székely Múzeum születése, létrehozása
A CSÍKI SZÉKELY MÚZEUM SZÜLETÉSE, LÉTREHOZÁSA Szőcs János A múzeum a múzsák szentélye. Nevét a görög mitológia nyomán a múzsáktól, a költészet, a művészet és a tudomány pártfogóitól, istennőitől, Zeusz és Mnémoszüné leányaitól kapta. Kilenc múzsáról tudunk. Ismertebbek közülük Klió - a történetírás, Erató - a szerelmi költészet, Tália - a színjátszás múzsája. Valószínű, eredetileg forrásistennők voltak a görög mitológiában. A muszeion, amint mondtuk, a múzsák szentélye volt. Ebből ered a múzeum szó, mely a művészeti és a tudományos gyűjteményeknek, valamint az ezeknek otthont adó épületeknek a neveként a 17-18. században terjedt el. A múzeum tehát tárgyi emlékeket őrző és bemutató intézmény. Feladata, hivatása az üzenethordozó tárgyi emlékek gyűjtése, megőrzése, karbantartása, tudományos feldolgozása és bemutatása. Nagyjából művészeti, történeti, kultúrtörténeti és természettudományi múzeumokat ismerünk. Már a reneszánsz idején éltek híres és gazdag műgyűjtők (Lorenzo de Medici, II. Gyula pápa, I. Ferenc francia király stb.). Paolo Giovio püspök Musaeum néven reneszánsz kori (1539-1543) portrégyűjteményt hozott létre. A magyar nyelvben a múzeum szót, mint az üzenethordozó tárgyak gyűjteményét, azok helységét, a 18. század vége felé (1788) használták először. A kifejezés modern értelmezésben Angliában már száz évvel előbb (1683) ismert volt.1 A múzeum fogalma Csíkban viszonylag késői keletű. Az egyik ilyen múzeumpárti megnyilatkozás a Csíki Lapok 1898. évi november 2-i számában megjelent újságcikk, amely a Megyei múzeum címet viseli. Csík megyének országszerte irigyelt helyzete van, kezdi gondolatmenetét a szerző. Ugyanis a Csíki Magánjavak jövedelméből évente a közművelődés és a gazdaság támogatására több mint 15-20 ezer forintot költhet. A megye jelentős összeget fordít iskolák fenntartására, fiatalok iskoláztatására. Ezek a befektetések azonban csak később térülhetnek meg, ha egyáltalán megtérülnek, mert akik felsőbb iskolákban tanulnak, azok nemigen fogják tudásukat itthon kamatoztatni. A megye elmaradott gazdasági állapota erre nem ad lehetőséget, nem nyit teret, érvel a cikkíró. Az ismeretlen cikkszerző óhaja: a közpénzeket kamatoztassák közhasznú alapítványok javára. Azonban Csíkban kevés ilyen jellegű indítvány született. „Egy ideig a kicsi ujját sem mozdította meg senki azért, hogy Csík vármegyének múzeuma legyen, melyben a régi idők emlékei” vagy a jelen eredményei kapjanak helyet, idéztük a cikket. És folytatjuk: „Minő szép gyűjtemény válnék ma is azokból a régi tárgyakból, melyek vármegyénk egy>es lakóinál szétszórva egy-egy fiók zugában, mint értéktelen holmik pihennek, melyeket itt-ott, vagy az eke vagy az ásó hozta napfényre. ” Ezekhez, ha még hozzávesszük azon tárgyakat, régi iratokat, melyeket tulajdonosaik féltve őriznek, s melyeket nem hajlandók országos gyűjteményekbe leadni, de annál szívesebben helyeznének el itthon, helyi intézményekben. Egyelőre, fogalmaz naivul, elég lenne egy termet kijelölni, akár a vármegye házán, akár valamelyik iskolában, s felügyeletével egy ahhoz értő embert megbízni. A gyűjtemény gondozására elég volna néhány száz forintot kiutalni. Hiszi, hogy indítványán a megyei döntéshozók el fognak gondolkodni.2 Hát azok, tegyük hozzá, ezen nem sokat gondolkodtak. A Csík megyei füzetekben Vitos Mózes, szentkirályi nyugalmazott plébános lándzsát tört a múzeumalapítás mellett. Hangsúlyozza: „Mindig előbbvaló a köz-, mint a magáti-, személyes 1 SZABÓ 2000,5; ÚJ MAGYAR 1962, 75; MAGYAR 2001, 395. 2 CSÍKI LAPOK 1898.XI.2. A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2010, p. 331-338. 331
