Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)

Történelem - Rokaly József: Dr. Jakab Antal kötődése a gyergyószentmiklósi gimnáziumhoz

hatósági utasításra.19 20 A Gimnázium impozáns épülete lenyűgözte az 1918-20-as hatalomváltás kedvezményezettjeit is. Azonban teljesen ellenséges szemlélettel egyebek között ezt írták az 1930/31-es Évkönyvbe: „...ezt (ti. a Gimnáziumot) egy idegen hatalom építette, amelynek szokása, hogy erejét nagyszerű kőépületekben fitogtassa. "2Ö Érdekes egyébként az is, hogy a két jövendő püspök itt (1926/27-ben) tanár és tanítvány (Márton Áron és Jakab Antal)! Az is kétségtelen, hogy a látszat ellenére (Dr. Jakab Antal tisztségei között szerepel a: „Kolozsvár helytartóságon 1942-1946. ”21) a kolozsvári helytartóság Dr. Jakab Antal-ja azonos személy mind az 1929-ben érettségizett növendékkel, mind pedig az 1944/45-ös tanév igazgatójával a gyergyószentmiklósi Magyar Állami Királyi Líceumban. A bizonyítékok számosak. Vegyük sorjába azokat: 1. Ft. Orbán László mai gyergyóremetei pápai prelátus - a Maniu-gárdisták egykori meghurcolt- ja és a Duna-csatorna„é/>/íó)'e’'is - az 1944-1945-ös háborús évekről annak idején így számolt be a gyergyócsomafalvi Domus historia-ban: „...1944...december 8-án...A temetésre (saját testvér­éltek Orbán hadnagynak a temetésére - a szerző megj.) megérkezett Szitár Ferencfiatal papta­nár, akit Gyergyóalfalu kormányzására küldött ideiglenesen a kegyelmes Főpásztor. Vele együtt jött Dr. Jakab Antal püspöki titkár, aki a gyergyói főesperesi teendők elvégzésére kapott megbí­zatást. Ekkor érkeztek az első hiteles hírek Kolozsvár felől. Közben november 25-én beállítottuk az összes iskolákat.... ”22 2. Ezt támasztja alá a gyergyószentmiklósi Egyháztanács gyűléséről felvett korabeli jegyzőkönyv is: „Jegyzőkönyv. Felvéve 1944. december hó 10-én a gyergyószentmiklósi Egyháztanács gyűlé­séről, Jelen vannak: Dr. Jakab Antal főesperes, Madaras Balázs gondnok... Madaras Balázs egyházgondnok «Isten hozá»-val üdvözli a főesperes urat és egyben a legnagyobb ragaszkodását tolmácsolja az egyházközség részéről. Dr. Jakab Antal főesperes válasza: Megilletődve állok itt, Gyergyószentmiklós egyháztanácsa előtt, melyet gyermek koromtól fogva tanultam megbecsül­ni. (..JA Püspöki Általános Helytartó Úr megbízását olvassa fel a főesperes úr, melyből kitűnik, hogy «vicarius economus»-nak van megbízva ideiglenes jelleggel, mind addig, míg a fennható­ságjónak látja, vagy> a hívek választást nem kérnek. Az egyháztanács örömmel veszi tudomásul a Helytartó Úr intézkedését. Dr. Jakab Antal főesperes felolvassa a második megbízatását is, melyet ugyan csak a Helytartó Úrtól kapott, melyből kitűnik, hogy a gyergyói kerületfőesperes- ségét is ő látja el. «Az egyháztanács lelkesedéssel veszi tudomásul» (...). ”23 24 25 3. Végül idézzük az egykori gimnáziumi tanárt Páll Vilmost is: „A második világháború utáni időszak kedvezett az iskolának, a tanulásnak. Még dörögtek a fegyverek, amikor a gyergyószentmiklósi középiskola megnyitotta a kapuit. Az új igazgató, főtisztelendő Jakab Antal gyergyószentmiklósi pap irányításával megkezdődött a tanítás. Őt Lovassy Zoltán követte, majd az 1945/46-os iskolaévben egy igazi szakember, egy erélyes kezű, nagyszerű nevelő, Karácsony Zakariás, történelem-latin szakos tanár lett az iskola igazgatója. Első intézkedései közé tartozott az iskolai rend és fegyelem helyreállítása. ”2t Kétségtelen tehát, hogy Dr. Jakab Antal ideiglenesen, de kapott Gyergyószentmiklósra mind „vicarius economics”-i, mind pedig főesperesi és egyben h. plébánosi megbízatást. Már az első, említett egyháztanácsi gyűlésen felveti a legégetőbb kérdések megoldásának szükségességét, amikor egyebek között azt mondja:,, «A Szentszék» a tulajdonos az összes egyházi vagyonok felett. Az egyháztanács részéről a következőket kéri: «Az iskoláinkhoz ragaszkodjunk, minden körül­mények között, mert ezek a miéink. Kérem, hogy a vagyon és az épületek számba vételénél segédkezzenek nekem.»... Török Tamás felemlíti, hogy a zárda pincéjét a németek, feltörték és az ott maradt miseruhákat a «voluntar»-októl megmentették... ”2’ A következő, az 1945. február 4-i egyháztanácsi jegyzőkönyv szerint Jelen vannak: Dr. Jakab Antal h. plébános mint elnök, Madaras Balázs n. gondnok, P. Lukács Teofil lelkész jegyzőkönyv ROKALYJÓZSEF_______________________________________________________________________ 19 Blénessy Jenő, 92 éves, Gyergyószentmiklós, Miron Cristea u. 8/III/I6. sz. alatti lakos adatközlése alapján; ROKALY 2008, 18. 20 ÉVKÖNYV 1941, 7. 21 JAKUBINY1 2004, 36. 22 HISTORIA DOMUS 1873-2003, 324. 23 GyFLvtGyGylvt, GyPlébLvt, EGYHÁZTANÁCSGYŰLÉSI..., 13-14. 24 ROKALY 2008, 311. 25 GyFLvtGyGylvt, GyPlébLvt, EGYHÁZTANÁCSGYŰLÉSI..., 14. 312

Next

/
Oldalképek
Tartalom