Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Pál-Antal Sándor: Csíkszereda a 18. század elején
polgárok és a széki gazdák között. Amíg egy szeredai polgár 1721. évi adója 7 forint 32 dénár volt, addig egy széki családé 4 forint 94 dénár.59 A bíró tisztségéből kifolyólag adómentességet élvezett. Az adót a város három részre tagolva rótta a lakosokra. Egyharmadát a telkek után fizették a tulajdonosok, más részét a birtok (föld és állat) után, harmadik részét a fejadó képezte. így a kivetett adó nem arányosan oszlott meg a lakosok között, hanem differenciáltan. A jobb módúak többet fizettek, a szegényebbek kevesebbet. 1731-ben pl. Márton Tamás, aki kereskedéssel és pálinkafőzéssel is foglalkozott, mint a város legmódosabb polgára, 23 rhénes forint 21 krajcár adót fizetett, Györgyjános 16 forint 43 krajcárt, Vízi Péter 16 forint 7 krajcárt stb. A legtöbb gazdának 8-12 forint adója volt.60 Az egy családra eső adó 1731-ben átlag 10 rhénes forint 71 krajcárra rúgott. Vagyis lényegesen nagyobb volt, mint tíz évvel korábban. A szomszéd települések és a város adójának összehasonlításából kitűnik, hogy elég jelentős különbség van közöttük, a város „javára”. Vagyis a városiak sokkal magasabb adót fizetnek a szomszéd falvak lakóinál. Ez a különbség nem tekinthető diszkriminációnak a városiakkal szemben, hanem a jobb anyagi helyzetet jelölte. Ugyanakkor a falvakon több volt az adómentes és a nagyon szegény család, ami csökkentette az ottani adókulcsot. És az is valószínű, hogy a szék adója viszonylag kedvezőbb volt a városénál, amiért a széki adófizetőkre aránylag kevesebb adó jutott, mint a városiakra. Mégis a szék, amint fennebb már tárgyaltuk, több alkalommal megpróbálta a városba húzódott lakosokat visszatelepíttetni, hogy ezáltal is növelje az adóalanyai számát. Az adózás mellett súlyos köztehernek számított a katonaság számára végzett szolgáltatások kötelezettsége. Főként a katonaság idehelyezésének és berendezkedésének első éveiben kellett egy sor közmunka jellegű tevékenységet végezni. Tulajdonképpen a széknek kellett biztosítania a vár építéséhez szükséges anyagot, annak a helyszínre szállítását, illetve a munkaerőt. Mindezek mellett a katonaság élelmezésének a biztosításáról is kénytelenek voltak gondoskodni, amit beszámítottak az adóba. A szék pedig nem szalasztotta el az alkalmat, hogy mindezekből a kötelezettségekből részesítse a várost is. A katonai parancsnokság, a fennebb említett mészárszék ügyén kívül többféle várbeli szolgáltatást is végeztetett a szék mellett a várossal is. A város panaszára 1712. július 6-i leiratában a Főkormányszék megdorgálja a széket, amiért arra akarta kötelezni a várost, hogy „a militia szükségére kívántató servicén kívül [...] a sánczban levő militiát fával, gyertyával és a sánczban kívántató emberekkel segíttsék”, mert mindez a szék feladata.61 A város a későbbiekben is rendszeresen végzett olyan munkálatokat a várban, amelyeket a várparancsnokság igényelt. Megjegyezzük azonban azt, hogy a munkálatok értékét beszámították az évi adóba, legalábbis formálisan. _________________________________________________CSÍKSZEREDA A 18. SZÁZAD ELEJÉN Csíkszereda számára a 18. század eleje egy rendkívül nehéz, válságos időszakot jelentett. A hosszantartó válság az évszázad első évtizedében a város létét is veszélyeztette. Az alig 40-50 családból álló, de több szempontból is kiváltságos kis közösség emberveszteségeit a szomszéd településekből érkezőkkel pótolta. Rendkívül szűk határa miatt terjeszkedni nem tudott, a körülmények sem kedveztek egy kézműipari központ kialakulására. Mivel két fontos közlekedési útvonal kereszteződésénél feküdt, bizonyos fokú árú-csere központtá vált. A háborús körülmények megszűntével, a gazdasági viszonyok és közállapotok, főként a közegészségügyi helyzet javulásával Csíkszereda is elindult a lassú fejlődés útján. Igaz, ekkor még a környék gazdasági életében betöltött szerepe nem mondható meghatározónak. Egy 50-60 km-es hegyvidéki, de elég népes körzetben egyedüli kereskedelmi központként inkább egy vásáros hely szerepét töltötte be. Gyakorolta ugyan a mezővárosokra jellemző alapvető jogokat, de az általuk nyújtott előnyöket nem tudta olyan mértékben kamatoztatni, hogy a kézművesség felvirágzását biztosíthassa. Ilyen körülmények között a kézműves munkák elvégzésének szerepe, vagyis árutermelés a környező városok mesterembereire hárult. Az 1730-as években már érezhetők a stabilizálódás és a gazdasági fejlődés pislákoló jelei, de a kibontakozáshoz még hosszú évtizedeket kellett várni. 59 SZÉKELY SZÉKEK III, 414, 431, 446, 451. 60 VEGYES CONS., 16. csomó 17. sz. 61 CSÍKSZÉK, II/2. 305
