Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Kelemen Katalin: Egy székelyföldi tudós pedagógus: Imets Fülöp Jákó (1837–1923)
Imets történelmi tanulmányainak értékelése kapcsán fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezek a tanulmányok több mint száz évvel ezelőtt íródtak, az eltelt évszázad alatt a Székelyföld és a székelység történelmének kutatása területén is számos új eredmény született, a történettudomány módszertana, szemléletmódja, a forráskritika is sokat változott. Nyilván nem lehet Imets történelmi tárgyú írásaival szemben a mai tudományos követelményeknek megfelelő elvárásokat támasztani. A maga korában azonban kétségtelenül hozzájárultak ezek a tanulmányok a székelyföldi történeti kutatások kibontakozásához. Munkássága úttörőnek tekinthető a székelyföldi tudományos ismeretterjesztés területén is. _________________EGY SZÉKELYFÖLDI TUDÓS-PEDAGÓGUS: IMETS FÜLÖPJÁKÓ... ■ Az utazó Imets Fülöp Jákó Imets nagy műveltségű, európai kitekintésű ember volt, aki ismerte a klasszikus latin és görög nyelveket, beszélt németül és franciául, és megtanult románul is. Az utazás szenvedélyes szeretete is hozzájárult ahhoz, hogy széleslátókörű műveltségét gyarapítsa, tapasztalatait igyekezett hasznosítani tanári- és iskolaszervezői munkájában. Gyulafehérvári tanársága idején beutazta egész Erdélyt; élményeiről vonzó és tanulságos beszámolókat közölt a lapokban. Szerteágazó irodalmi munkásságának talán legmaradandóbb értékeit az útinapló műfajában alkotta. Baráth Béla kanonok, a gyulafehérvári Batthyaneum igazgatója a huszadik század harmincas-negyvenes éveiben a Batthyaneum könyvtárában találta meg Imets egyik kéziratát,60 amely a Versbe folyó Úti Napló címet viselte. Az érdekes verses úti élménybeszámolót az Erdélyi Tudósító című folyóirat 1935 novemberi számában61 ismertette és részleteket is közölt a kéziratból. Baráth Béla is szenvedélyes utazóként mutatja be Imetset: „Mondhatom, érdekes írás. Benne egy egész élet története bontakozik ki előttünk. Az előszó az 1837-ben született csíki diák történetét foglalja össze nagy röviden. A többi 1856-tól 1907-ig ismertet meg annak a széleslátókörű, világlátott férfiúnak úti élményeivel, akit mint a csíki búcsújáróhely főgimnáziumának hajdani, szigorúságáról híres igazgatóját, majd kanonokot és rudinai Apáturat széliében ismert és becsült az erdélyi katolicizmus egyházija és világija egyaránt. Hogy verselni szeretett életében, hogy a magyaros rímes költészet mellett a nehézveretű distíchonokat is kedvelte és művelte, azt mindenki tudta róla. Már kevesebben, amit ez a ránkhagyott írása tanúsít, hogy bejárta életében a bérces Erdély minden zúgát-táját, a régi Magyarhon minden vidékét, az Alföldet, a Felvidéket, a Dunántúlt, Tolnát-Baranyáts hogy messze külföldre, Nyugat minden országába, Ausztriába, Svájcba, a németekhez, olaszokhoz, Párisba, Londonba is el-ellátogatott nem egyszer. Aki csak híréből ismerte az öreg urat, annak egészen természetes, hogy érdekes megfigyelésekkel, történeti reminiszcenciákkal, ötletes megjegyzésekkel vannak tele ezek az úti jegyzetek. De éppen olyan érthető előtte, hogy ezekben az írásokban is annak mutatkozik az elhúnyt, akinek mindenki el kellett, hogy könyvelje életében: ízig-vérig erdélyinek, tősgyökeres csíkinak és székelynek. Amint élete Csíkban fakadtfel s megpihenni is odatért, úgy útjai is, szinte mind, Csíkban kezdődnek és végződnek. ” Imets úti élményeket rögzítő írásai közül legfigyelemreméltóbb az a részletes útinapló, amely a Szent László Társulat küldöttségének egyik tagjaként 1868-ban tett moldvai és havasalföldi utazásáról számol be. A magyarországi „közvélemény” csupán a „nemzeti ébredés” korában, a 19- század huszas-, negyvenes éveiben figyelt fel arra, hogy a Kárpátokon túl is magyarok élnek - fogalmaz Vincze Gábor a napló 2004-es új kiadásának bevezető tanulmányában.62 A Szent László Társulat 1861-ben alakult meg, a magyar katolikus főpapság vezetésével, fő céljának a Kárpát-medencétől keletre elhelyezkedő magyar katolikus szórványok, a bukovinai székelyek, moldvai csángók és a 19. században kivándorolt székelyek támogatását tekintette. A Társulat 1868-ban egy öt főből álló „expedíciót” küldött a határokon túlra azzal, hogy menjenek és mérjék fel a Román Királyságban 60 IMETS 61 BARÁTH 1935, 393-397. 62 VINCZE 2004, 5. 213
