Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Néprajz - Bódán Zsolt: Az öngyilkossághoz kapcsolódó hiedelmek Gyimesközéplokon
Bódán Zsolt jól megragadható. Van ugyanis egy nagyon fontos pszichológiai oldala is a kérdésnek, melynek a jelentősége leginkább a konkrét esetek kezelése kapcsán mutatkozik meg. A bajok, szerencsétlenségek, tragikus halálesetek és különösen az öngyilkosságok kapcsán egy tehermentesítő és vigasztaló funkciót tölt be ez a szemlélet. Amikor megtörténik a baj, kínálkozik a válasz: „ez így volt megírva”. A felelősség terhét egy bizonyos fokig ez leveszi az érintettek válláról, s egyben vigasztalja is őket. Ami történt az nem elsősorban saját maguk, vagy szeretett hozzátartozójuk hibája, sokkal inkább egy felettük álló erő számlájára írható. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy ez az erő a vallásos csángók számára a gondviselő Isten, melynek tervei bár nem átláthatóak, de végtelen szeretetében bízva mindig az ember javát szolgálják, a vigasztalás funkciója egyértelművé válik. Hasonló funkciókat tölt be az ördög szinte végtelennek tűnő hatalma az öngyilkosságok kapcsán. Itt megmarad az ember szerepe annyiban, hogy legalább is el kell játszania az önpusztítás gondolatával s valamilyen formában beleegyezését kell adnia, de amennyiben ez megtörtént onnan már szinte nem is az ő felelőssége a tragédia. Az ördög gondoskodik mindenről. Még ha vissza is akarna térni az áldozat, arra többé a ritka kivételektől eltekintve nem nyílik lehetősége, az ördög befejezi azt, amit ő gyakran meggondolatlanul elkezdett. A hozzátartozók így ismét egy fölöttes, ez esetben sötét erő működését okolhatják és a veszteség egyébként is hatalmas súlya mellett nem kell - legalább is nem azonnal - szembenézniük a felelősség kérdésével. A világ fatalisztikus szemlélete tehát a gyakorlatban, a konkrét krízishelyzetek kapcsán jelentkező pozitív funkcióknak köszönhetően is elevenen hatónak tekinthető a csángók körében. A halálkép hagyományos formájában eleven része a csángók világképének. Már utaltunk azokra a konzerváló tényezőkre, amelyek ezt lehetővé teszik s egyben elősegítik a felnövekvő generációk számára a szocializáció folyamatában az elsajátítását. Arról is esett szó, hogy a különböző korosztályok milyen jellegzetes eltérésekkel viszonyulnak az elmúlás kérdéséhez, így a következőkben a halál, mint az Isten ítéletének jele és eszköze hiedelmekről szólunk még röviden. Az a hiedelem, hogy amilyen az ember élete, olyan lesz a halála, általánosan ismert, még a fiatalok körében is, sokan megfogalmazták azonban kételyeiket is a kérdéshez kapcsolódóan. Nem a jelenség létét, sokkal inkább általános érvényét kérdőjelezik meg a legtöbben. Mindenki tud hozni példákat, hogy valaki milyen jó ember volt s mégis milyen nehezen halt meg, vagy éppen az ellenkezőjére. Ugyanez mondható el arról a hiedelemről is, hogy a temetés napjának az időjárása megmutatja az eltávozott bűnös vagy ártatlan voltát. Az elképzelés azonban, hogy a halál, mint Isten büntetése szerepel, inkább csak az idősebb generációk körében tapasztalható, a középkorúaknái csak elszórva, míg a fiataloknál egyáltalán nem jelenik meg. Nem úgy a román papoknál végzett 34
