Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Néprajz - Bódán Zsolt: Az öngyilkossághoz kapcsolódó hiedelmek Gyimesközéplokon
Bódán Zsolt hittől a kétkedésen keresztül a teljes elutasításig terjednek. Általában elmondható, hogy az adatok csak rövid szövegekben, egy-egy mondatban jelennek meg, kevés összefüggő történet található közöttük, és még kevesebb, amelyik konkrét esethez, vagy személyes élményhez kapcsolható. Leginkább csak általánosságban beszélnek a kérdésről a „hallottam”, „mondták” kezdőformula után, és gyakran a „de én ezt nem tudom”, „tudja a Jóisten, hogy így van-e” befejezéssel. Az viszont megállapítható, hogy valamennyi adatközlő életkortól függetlenül ismer „kísértettörténetet”. A fiatalabbaknál ezek leginkább a visszajáró halott hiedelmeihez kapcsolható- ak s a kirekesztett lélekről sokan csak a mondást ismerik: „Jár, mint a kirekesztett lélek.”, a hozzá kapcsolódó hiedelemháttér nélkül. Ennek az ismerete az idősebbek körében is töredékesnek tekinthető, amit jól mutat a fentebb már említett kerek történetek hiánya. Mindezek ellenére annak a nyílt kijelentésére, hogy ezek a történetek egyértelműen hamisak, hogy kísértetek, kirekesztett lelkek márpedig nincsenek, csak kevesen vállalkoznak. Az időjáráshoz kapcsolódó hiedelmek közül a nagy szél, vihar összefüggését az akasztásokkal gyakorlatilag mindenki ismeri, ez azonban az „akasztott lelke a pokolra kerül” sztereotip formulához hasonlóan nagyon gyakran csak szólás formájában él, és a tényleges hiedelemháttér nem jelenik meg mögötte. Itt is elsősorban a fiatalok kétkedő magatartására kell utalnunk. Másfelől viszont az idősebbek közül többen is megfogalmazták, hogy ez a csúf időjárás ténylegesen megtapasztalható az akasztottaknál, és egyben kapcsolták ezt a kérdést a temetésen tapasztalható időjárás, mint az Isten ítéletének megnyilvánulásához. Míg magának az akasztott-rossz idő hiedelemnek az ismerete általánosnak tűnik, ez már korántsem mondható el annak a magyarázatáról. A fiatalabbak egyáltalán nem tudják megindokolni a kettő összefüggését, és a középkorúak és idősek körében is csak esetleges válaszokkal számolhatunk. Mindenesetre inkább „az ördög viszi a lelket a szélben” változat tekinthető ismertebbnek s lehetett korábban általánosan elterjedt, míg az, hogy az „Isten ezzel a csúf idővel mutatja meg rosszallását” inkább a szép halál-csúf halál kérdéséhez és ezen keresztül a már előbb említett, a temetés alatt megtapasztalható időjáráshoz jelenthet csatlakozási pontot. A másik időjáráshoz kapcsolódó hiedelem, mely szerint ha az öngyilkosnak meghúzzák a harangokat az nem használ majd a vihar ellen, az idősebb és a középkorú generációknál általánosan ismertnek és élőnek tekinthető. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy a vihar elleni harangozás gyakorlata máig jellemző Gyimesközéplokon. Ennek ellenére a fiatalabbak körében ez a hiedelem úgyszólván ismeretlen. Ok is tudják, hogy szokás harangozni a nagy idő ellen, de arra a kérdésre, hogy az öngyilkosoknak miért nem lehet 32
