Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Régészet, történettudományok (Csíkszereda, 2009)

Művelődéstörténet - Nagy Szilvia: A csíksomlyói iskolai színjátszás és a korabeli iskoladráma

A csíksomlyói iskolai színjátszás és a korabeli iskoladráma iratokban) olvasható szenvedéstörténet, mely gyakran egyéb elemekkel (pl. ószövetségi előképekkel, sokszor moralitásszerű jelenetekkel, égi pör-jele- nettel, ördög-jelenettel vagy más, a témához lazábban kapcsolódó részlettel) bővül a csíki gyakorlatban. A passió témája a legtágabban értelmezett megváltástörténet, mely nem ritkán Ádám bűnbeesésétől az utolsó ítéletig tart.148 Nemcsak a cselekmény terén voltak igen komplexek ezek a darabok, hanem hangnemüket tekintve is: egymás mellett jelenik meg bennük a szent és a profán, a szenvedés és a nevetés, sőt a bohózat és a trágárság is.149 (A szakralitást a bohózattal kívánták ellenpontozni.150) Azaz az élet, az emberi és az isteni teljességét kívánják felmutatni.151 A hirtelen és önkényes hangnemváltások a 17. századi európai színpadon is jelen voltak, hiszen a hangnemet soha nem írták elő.152 A szövegek mellett nagyszámú képi passió-ábrázolás is fennmaradt. A passiók, a Mária-kultusz és a csíksomlyói ferencesek kultúrtörténeti jelentősége közötti szoros kapcsolat miatt felté­telezi DÖMÖTÖR TEKLA, hogy az erdélyi ferencesek már a 16. században közreműködtek az előadások szervezésében (amelyek szereplői diákok is lehettek).153 A 17. században csökkent a passiók száma minden szerzetes- rendnél, s Csíksomlyó ilyen szempontból is kivétel: a 18. században több mint 40 passiót adtak elő a kegyhelyen.154 A passiójátszás virágzását (a hagyományokon, a lelki-erkölcsi és a pedagógiai célokon kívül) az is indokolhatja, hogy - mint Krisztus szenvedésein való elmélkedés - számos búcsúkiváltsággal járt. MEDGYESY-SCHMIKLI NORBERT megállapítja, hogy az ígért búcsú elnyerése is erősen motiválhatta a passiók előadását.155 A csíksomlyói daraboknak több általános jellegzetessége van: Általában cím nélküliek; a szenvedéstörténethez vagy a Bibliához szervesen kapcso­lódó jelenetek mellett gyakori a mellékszál szerepeltetése, pl. 1758: Cyrillus története, 1766: Arduinus története (Don Juan-motívum), 1775: Phüibertus fiainak története.156 E moralitásszerű jelenetek mondandójukkal erősítették a passió elsődleges közlését: a bűntelenné válás sürgető parancsát, a bűnös élet rémisztő következményeit. 148 DÖMÖTÖR 1936, 30. Medgyesy-Schmikli Norbert megállapította, hogy a német nyelvterületen előadott misztériumok és passiók cselekménye hasonlóképpen alakul, de ott - a csíksomlyói hagyománnyal ellentétben - nem adtak elő apokrif jeleneteket. - MEDGYESY-SCHMIKLI 2006, 13-14. 149 JÁNOS 2003, 145. 150 JÁNOS 2000, 314. 151 PINTÉR 1993, 87.; JÁNOS 2000, 314. 152 VALENTIN 1997, 25. 153 DÖMÖTÖR 1983, 108. 154 KILIÁN - PINTÉR - VARGA 1992, 45-77. 155 MEDGYESY-SCHMIKLI 2006, 45-46. 156 KILIÁN-PINTÉR-VARGA 1992, 57.; 60.; 63.; Pintér 1993, 93-96. 447

Next

/
Oldalképek
Tartalom