Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - WANEK FERENC: A Baróti-Brassói-Háromszéki-medencesor széntartalmú pliocén üledékeinek kutatástörténete. II. rész: a XX. század eleje Erich Jekelius monográfiájának megjelenéséig

intézményes kutatás minden lehetséges keretén kívül rekedt (WANEK 2001; 2008), akárcsak OLASZTELKI NAGY Imre, akinek témánkkal kapcsolatos művei is örökre fiókban maradtak (KISGYÖRGY 1974). A már idős SzÁDECZKY KARDOSS Gyula (Ion POPESCU-VölTESTI jóvoltából) haláláig megtarthatta munkaszobáját a Ferdinánd Tudományegyetem épületében - a bukaresti Földtani Intézet fizetésével -, de az oktatásban ő sem vehetett részt (MÉSZÁROS 1999). BÁNYAI János azonban életfelfogásának megfelelően, az adott történelmi helyzetben úgy ítélte meg, hogy a a népnevelést, a közírást, a lapszerkesztést kell elsősorban felvállalnia, energiája igen nagy részét ezekre kötötte le. Nem mondott le földtani érdeklődéséről és ambícióiról sem, de felfogta, hogy vidéki információs és felszereltségi hátterével a tudomány mely mélységű frontján van a helye. Vagyis tisztában volt helyzete korlátaival, szíve is, esze is helyén volt. Ezeket megértve tudjuk felmérni emberi nagyságát. Élő példa, mennyire nyomon követte a földtani tudományos életet, és mennyire benne érezte magát, hogy JEKELIUS írásaira miként reflektált. A Természettudományi Közleményekben közölt első cikkében (BÁNYAI 1927) tárgyilagosan közzétette JEKELIUSnak a botfalusi artézi kútról közölt írása legfontosabb adatait. Mindössze, a használt rétegbeosztás különösségére hívta fel az olvasók figyelmét. A másodikban (1927a) is higgadt hangnemben, „pozitív hozzáállással" vizsgálta a külső-kárpáti rétegtan bevezetésének lehetőségét és ellentmondásait a Kárpát-kanyar hegyközi medencéinek esetében. Oknyomozása közben rátapintott a lényegre: , Annyi bizonyos, hogy legjobban szerettük volna annyi faunajegyzék közlése után előbb a székelyföldi gazdag paleontológiái anyag monografikus feldolgozását látni." Hát erre a kihívásra JEKELIUS lovagiasan válaszolt, elkészítette maga a már régen várt őslénytani monográfiát. És nem is akárhogy! De ne vágjunk a dolgok elébe. A tudománytörténeti hitelesség még megköveteli, hogy szóljunk a JEKELIUS-féle monográfia néhány előzményéről. Az Erdélytől elzárt magyarországi tudományosság időközben, a gyűjteményeiben őrzött őslénytani anyag alapján, néhány - rétegtanilag is - értékes eredményt tett közzé. Ezek közt elsőként jeleskedett Günther SCHLESINGER bécsi kutató revíziója a budapesti gyűjtemények kövült MastodonyaixóX (1922). A következő faunaelemeket azonosította a tárgyalt területről: Mastodon (Dibunodon) arvernensis CROIZET & JOBERT: őrlőfogak és fogtöredékek a baróti lignittelepből (!), Bardócról és Bodosról, valamint irodalmi adatok alapján: Angyalosról és Illyefalvárói, hangoztatva, hogy a faj nem jelentkezik sehol a „levantei" emelet előtt (!); Mastodon (Mammut[us]) borsoni HA YS: alsóállkapocs fogakkal Hídvégről, ez estben is ugyanazt a rétegtani helyet