Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - SALLÓ SZILÁRD: Rontáshiedelmek, hiedelemszerepek a gyimesi közösségben

rendszerint a haldokló boszorkány valamelyik közeli rokona, leszármazottja. A szerző továbbá megjegyzi, hogy a tudás átadása általában azonos neműek között történik, vagyis apáról fiúra, vagy anyáról lányra öröklődik, de vannak esetek, amikor férfi nőnek vagy nő férfinek adja át.

45 A felsőlokiak véleménye szerint azért maradhatott meg napjainkig ez a tudás, mivel a közösség egyes tagjai generációról-generációra továbbadták azt egymásnak. UJVÁRY Zoltán gömöri gyűjtésében találtam rá arra az adatra, amely szerint a boszorkány halála előtt a tudás átadására kiszemelt személyt az ágyához hívja és vizet kér tőle. Eközben seprűt nyom annak kezébe, így sikerül a tudás átadását megvalósítania, s ezután sikerül könnyen meghalnia. Hogyha mindez nem valósul meg, akkor a boszorkánynak tartott személy nagy kínok között hal meg.

46 GAGYI József is megjegyzi, hogy a boszorkány addig nem tud meghalni, amíg át nem adja valakinek a tudományát. A máréfalvi asszonyok leggyakrabban a leányukra hagyták tudományukat, így ez a lány folytatta a mesterséget és örökölte a boszorkányidentitást.

47 KESZEG Vilmos írja, hogy a mezőségi közösségek tagjai közül sokan kényszerből, a szenvedőre való tekintettel veszik át a tudást. A boszorkány egyes esetekben a hozzátartozója tiltakozása ellenére is ráruházza arra tudását. Kényszerhelyzetben a tudás tárgyra vagy állatra is átruházható.

48 A boszorkány különféle eszközök segítségével közlekedik. Gyimesben a seprűt és a tilót nevezik meg ilyen eszközként. Azt azonban nevetségesnek tartják, hogy valamelyik ismerősük valóban használná is ezeket. A gyűjtés során figyeltem arra, hogy az adatközlők hogyan viszonyulnak az általuk forgalmazott, vagy a közösség által forgalmazott hiedelmekhez. Egyes esetekben számos racionális magyarázatot fedeztem fel. Bilibók Péter a boszorkánysággal vádolt asszonyokat nem mindig tartja boszorkányoknak. Véleménye szerint gyakran olyan öregasszonyokat is megvádolnak a fermekálás, boszorkánykodás gyanújával, akik valójában nem űznek mágiát, csupán értenek a gyógynövények használatához, s azáltal próbálják eltartani magukat, hogy néhány ilyen gyógyfűből készített teát eladnak az arra rászorulóknak. Tehát a speciális tudással rendelkező személyeket, javasasszonyokat gyakran azért nyilvánítanak boszorkánynak, mivel azt hiszik, hogy természetfeletti erővel rendelkeznek. Bilibók Anna is azt hangsúlyozza, hogy ilyen esetekben SZENDREY 1986. 65. UJVÁRY 2002. 776. GAGYI 2000. 180. KESZEG 1999. 43.