Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - BERECZKI ORBÁN ZSELYKE: Népi táplálkozás Szatmár megyében

mok. Malom szavunk egyébként francia kölcsönszó (a „moulin" származéka), korai Árpád-kori átvétel. Ebből arra következtethetünk, hogy francia (vallon) telepesek a magyarságot egy újfajta őrlőkészülékkel ismertethették meg, ami a vízimalom őse lehetett, s erre az újfajta őrlőkészségre ragadt rá a franciás megnevezés. Túrterebesen is működött egy ilyen vízimalom (GOTTLIEB és HORVÁTH Pál társtulajdona), amely ma már csak romjaiban létezik, pedig messze környékről ide jártak gabonát őrölni az emberek. Azt mondják a falusiak, hogy olyan értékes malom volt az, mely, ha kellett, még grízt is tudott őrölni. Igen hasznos épülete volt ez minden bizonnyal a falunak, mivel a '20-as években még a villanyáramot is ez biztosította (azt 1922-ben kötötték be az egész faluba). Egyesek szerint az imént felsorolt műveletek (búzaőrlés, amit a „müller" végzett, és az áramfejlesztés) mellett még további három feladatot is el tudott látni: fát fűrészelt, kukoricát darált (ami a „pikker" dolga volt) és olajat is préselt. Külön érdekessége, hogy a malomkereket nem függőlegesen hajtotta meg a ráhulló vízsugár, hanem vízszintesen forgott. A Túron, a Krasznán rengeteg ilyen vízimalom működhetett valaha. Gőzhajtású malomról Királydarócról van feljegyzés, míg a vidék egyik legrégebbi villanymalma Erdődön kezdte pályafutását, s ma is ott funkcionál. Sajtolás. Olajat régen tök-, len-, napraforgó- és repcemagból sajtoltak. Ilyen prés (amit máshol olajütőnok neveznek) szintén működött Túrterebesen (PAZUREK Antal tulajdona), itteni neve pedig szárazmalom, olajmasina volt. A gyűjtésem idején, a 20. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben élő öregek ugyan emlékeztek még rá, de ma már romjai sem látszanak egykori helyén. Négy ló hozta mozgásba e szerkezetet, mely előbb a napraforgómagot meghajalta, megtörte. Ezután e dara két fémhordóból összebarkácsolt, henger alakú szerkezetbe került, ami alatt kukorica- (rikábban napraforgó-) kóróval és paszulycsuhéjjal fűtöttek. Itt megpörkölődött a massza, majd egy kézi meghajtású présbe került, ami ugyancsak alatt kóróval és csuhéjjal fűtöttek. Itt megpörkölődött a massza, majd egy kézi meghajtású présbe került, ami kisajtolta belőle az olajos levet. A peckások (akik a malomnál segédkeztek) rendszeres és igen kedvelt eledele a friss, meleg olajba áztatott, majd kicsavart kenyér volt. Minden kedden és pénteken végigjárta egy szekér a falut, kürttel jelezve útvonalát, s öszszegyűjtötte a faluban préselésre szánt és zsákokba töltött napraforgómagot. A kész olajért és a préselésből visszamaradt olajpogácsáért a háziaknak kellett utánamenniük, az előbbit a háztartásban, úgynevezett kőkorsóban vagy rimaszombati edényben tárolták, ami természetesen nem kőből, hanem agyagból készült, az utóbbit viszont az állatoknak adták. Ma is igen sok helyen termesztenek olajnyerés céljából napraforgót, azonban ezt már nem ló hajtotta szárazmalmokban préselik ki, hanem modernebb, elektromos árammal működő gépekkel sajtolják. Ennek viszont előfeltétele,