Bálint Laura - Russu Tibor szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Természettudományok (Csíkszereda, 2006)
FÖLDTAN - ÁSVÁNYTAN - HIDROLÓGIA - DEÉ NAGY ANIKÓ: Ásványok a könyvek között - Teleki Domokos és Teleki Sámuel ásványgyűjteménye a Marosvásárhelyi Teleki Tékában
Radnáról küldött levelében kövek, mineráliák beszerzéséről ír. 6 Hene Ferenc, a Fogaras melletti kertzi egyház kanonokja, éveken keresztül segédkezik az ásványok gyűjtésében, majd rendezésében is. 1804. októberében arról ír, hogy a nagysági és offenbányai vidékekről sikerült Teleki számára köveket gyűjteni, a korábban nádvornai bányászhivataltól kapott ásványok árát pedig kifizette. 7 Természetesen a Telekiek ásványgyűjteményének nagyságáról, összetételéről leghitelesebben a korabeli leltárak informálnak. A gyűjtemény rendszerezése, feldolgozása Mielőtt rátérnénk az ásványgyűjtemény katalógusainak tárgyalására, szólnunk kell arról, hogyan készült fel Teleki Domokos arra, hogy az ásványok értő gyűjtője és feldolgozója legyen. Azt már említettük, hogy Teleki Sámuel fia figyelmét korán ráirányítja a minerológiára. Ezt mindenekelőtt azzal kezdi, hogy a szinte még kisgyermek sorban lévő fiának ásványtannal foglalkozó könyveket uJ a kezébe. Mindössze nyolc esztendős Teleki Domokos, amikor KÖLESÉRI Sámuel Auraria RomanoDacica (Posonii et Cassoviae, 1780) című könyvébe beírja nevét: „C. Dominici Teleki 1782 ". Ugyanakkor a kötéstábla aranyozott mélynyomású C. D. T. monogramja és az alatta levő 178l-es évszám azt jelzi, hogy Teleki Sámuel a megjelenést követő évben már fiának ajándékozta a kötetet. A könyvtárteremtés ügyével akkoriban már egészen komolyan foglalkozó Teleki Sámuel fiát nemcsak a könyvek olvasására, de azok gyűjtésére is buzdítja. Rövid élete során aztán Domokos valóban egy figyelemre méltó kis kézikönyvtárat gyűjtött össze. Ennek rekonstruálása ma már csak hozzávetőleges adatokat szolgáltat, hiszen nem minden kötetbe írta be nevét a tulajdonos, s a gyűjteményről készült korabeli könyvlisták sem teljesek. Az egyiket a fiatal gróf 1787-ben készítette 8 , a másikat 1794-ben 9 , tehát nem tartalmazzák az élete utolsó négy esztendejében - amikor minden bizonnyal a legtöbbet gyarapodott a gyűjtemény- vásárolt könyveket. Fennmaradt egy hiányos leírással készült jegyzék is. 10 Ennek alapján adták át a Téka akkori könyvtárosának Teleki Domokos és 6 Mihelyes János levele Teleki Sámuelnek. Radna, 1802. szeptember 20. Lelőhely: Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL) P 661. Teleki Sámuel oszt. 42 cs. 1227. 7 Hene Ferenc levele Teleki Sámuelnek. Gyulafehérvár, 1804. október 26. Lelőhely: Uo. 40 cs. 760. Közölve: DEÉNAGY Anikó (1997): i. m. 346. 8 Catalogus Librorum C. Dominici Teleki. Viennae 1787 d. 16 Octobr. (Jelzete: Teleki kt. Teleki Sámuel lt. II. c. 843). 9 Catalogus Librorum C. Dominici Teleki. Viennae 1794 d. 29. Octobr. (jelzete: Uo. 844). 10 Libri III. Dom. Fr. Teleki. (Jelzete: Uo. 846).