Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - NAGY MÁRTA: Egy főúri rangra emelkedett nemes élete: Hidvégi Mikó Ferenc (1585 - 1635)

Bethlen Gáborhoz hasonlóan Habsburg-ellenes politikát folytatott, de azt sokkal visszafogottabban, óvatosabban tette, mint elődje. A harmincéves hábo­rú küzdelmeibe is csak a vége felé, 1643-ban kapcsolódott bele. 5 1648-ban bekövetkezett halálával II. RÁKÓCZI György került a trónra, s Erdély virágkora hamarosan véget ért, hiszen apjától merőben eltérő módon kormányozta az Erdélyi Fejedelemséget. Bethlen Gábor és I. Rákóczi György fejedelemsége alatt Erdélyben a feje­delmi hatalom olyan erős és szilárd volt, mely mind gazdaságilag, mind pedig kulturális területen az ország virágzását eredményezte. Mikó Ferenc olyan korban élt, melyben látta az Erdélyben végbement pusztításokat és később részese lett az azt követő virágzásnak és fejlődésnek is. Mikó Ferenc származása, családi kapcsolatai, vallása Mikó Ferenc, aki Bethlen Gábor fejedelemsége idején kezdte hivatali pálya­futását, s élete és munkássága eredményeként halálát megelőzően a nemesi társadalom előkelő tagja lett; Erdély egyik legrégebbi székely családjából szár­mazott, melynek eredetét egészen a 13. századig vezették vissza. A Székely Oklevéltárban található dokumentum szerint, IV. Béla 1252. au­gusztus 20-án kelt adománylevelében VlNCZÉnek, AKADÁS sepsi székely fiá­nak adományozta Székföldét, a kerczi oláhok, a brassai szászok és a sepsi szé­kelyek földje között. Ez az a terület, melyen Hidvég, Erősd, Árapatak és Nyá­rospatak falvak is feküdtek. 6 Vinczének (vagy miként egy 1291-ben kelt oklevél említette magyarosan, Benczencznek) három fia volt, ISTVÁN, DOMOKOS és MlKÓ (Miklós). 7 István­tól és leszármazottaitól eredtek a Kőrispataki KÁLNOKY család tagjai; Domo­kostól a NEMES család törzse, míg Mikótól a HÍDVÉGI MIKÓ család. 8 A Mikó családról több családfa, illetve leszármazási tábla is készült, ezek részben megegyeznek, de több ponton el is térnek egymástól. A NAGY Iván-fé­le 9 Magyarország családai című munkában Mikó Ferenc mint oldalági leszár­mazó szerepel, s alig esik róla említés. Ennél részletesebb és jobban áttekint­hetőbb az 1927-28-as Nemesi Évkönyvben megjelent családfa. 10 5 Uo. 704-708. 6 NAGY János: Hídvégi Mikó Ferenc életrajza. = Keresztény Magvető. 1875. X. Szerk. FERENCZ József. Kolozsvár, 1875. 1 -44, 3. 7 KÖRI ös Zoltán: A hidvégi Mikó család. = Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére 1859-1909. Szerk. ERDÉLYI Pál. Kolozsvár, 1909-1942. 225-243, 225. 8 Kis Bálint: Erdély régi családai. A kőrispataki Kálnoky család. = Turul. X. (1892). 83. 9 NAGY Iván; Magyarország családai. Pest, 1860. 481 -482. 10 Nemesi Évkönyv 1927-1928. V-VI. Szerk. Királydaróczi DARÓCZY Zoltán. Budapest, 1929. 233.

Next

/
Oldalképek
Tartalom