Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - BOTÁR ISTVÁN: A csíkszenttamási Csonkatorony 2003. évi régészeti kutatása

Néhány megtalált kő bordatöredék egyértelműen megerősíti tavalyi ada­tainkat a 18. században lebontott és elhordott gótikus boltozatról. A bor­daprofilok méretre egyeznek a szomszédos Karcfalva ma is álló boltozatának bordaprofiljaival, és anyaguk is azonos (amfibolos andezit). A járószintek alatt több sírt tártunk fel, ezek mindegyike korábbi a gótikus szentély bővítésénél, azaz a 15. század közepe előtt temették el őket. Mellék­letet egy kivétellel egyik váz mellett sem találtunk, a 135. sír földjében szórvány­ként talált Zsigmond quarting (1430-1437) megerősíti a gótikus szentély építésének korábbi adatok alapján adott keltezését: 15. század második fele. A fal alapozása mellett néhány, a diadalívnél találtakkal azonos, freskótöre­dék eldönti a 2002-ben megtalált freskó készítésének és használatának idejét: a gótikus szentély külső keleti alapfala mellé nyilván csak másodlagosan, a korai szentély bontását követően kerülhettek, tehát valóban még a románkori templom falaira festették őket. A falakon kívüli részen feltárt sírok túlnyomó része korábbi a gótikus bővítésnél, a későközépkort követően, úgy tűnik, ide csak ritkábban temetkez­tek. Ez csak az újkorban változott meg, a bolygató sírok többsége már 17-18. századi. Az 1. kutatóárokban azonosítottuk a templomot övező cinteremfal alapfa­lát. Ennek belső oldalához az építkezéssel egy időben egy kisebb épületet emeltek, melyet osszáriumként használtak, vélhetően a gótikus építkezés so­rán bolygatott vázak tárolására. Az épület belsejében ásott, egyelőre ismeret­len kiterjedésű gödörben a korai szentély bontásából származó omladékot is tároltak. Jelenlegi adataink szerint a cinteremfal a 16. század első harmada előtt már biztosan állt, valószínűleg a templom gótikus bővítését követően nem sok­kal megépült. A 16. század közepétől már a falakon kívül is temetkeztek. Korábbi kerítőárokra egyelőre csak bizonytalan adataink vannak, erre és a többi nyitott kérdésre a további kutatások adhatnak kielégítő választ. BOTÁR István Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda botaristvan@yahoo.com; botar@csszm.ro

Next

/
Oldalképek
Tartalom