Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - ROZSONDAI BÉLA: Erdélyiek bejegyzései ifj. Pápai Páriz Ferenc Emlékkönyvében

mondást, amely talán a peregrinációra utal: „Min al-haraka al-baraka" (A mozgás­ban [rejlik] az áldás). Angliában az első bejegyzést Edmond HALLEJ (1656-1742) tette ifj. Pápai Páriz albumába, 1716. május 11-én Oxfordban. Eredményei, melyek nem kis részben saját mérésein alapulnak, kiváló elméleti tudásáról és gyakorlati ér­zékéről, szervező készségéről tanúskodnak. Felismerte a később róla elnevezett üstökös mozgásának természetét, és kiszámította visszatéréseinek idejét. Elké­szítette a déli égbolt csillagkatalógusát, az óceánok fölötti szélirányok térképét ­mely az első meteorológiai térkép volt - és az első mágneses elhajlási térképet. Boroszló (Wroclaw) adatait elemezve elsőként keresett összefüggést a népesség életkori és születési és halálozási adatai között. Jelentős érdeme, hogy NEWTON eredményeit megértette, s az üstökösök mozgására alkalmazta, és hogy Princi­p/ajának kiadását, anyagi áldozatot is vállalva, végigvitte. A következő nap jegyzett az albumba Samuel PARKER 84 (1681 - 1730) teo­lógiai író, Oxford korábbi püspöke, és John HUDSON 85 (1662 - 1719) klasszi­kus filológus, a Bodleian Library könyvtárosa. Sir Isaac NEWTON 86 (1643 - 1 727) az emlékkönyvben szereplők közül két­ségkívül a leghíresebb. Korszakalkotó eredményeit - a differenciál- és integrál­számítás, a mechanika alaptörvényei, az egyetemes gravitáció, a fehér fény szí­nekre bontása - még fiatal éveiben érte el, 1665 - 66-ban („annus mirabilis"), amikor az egyetem a nagy pestisjárvány idején bezárt. 1699-ben az állami pénzverde igazgatójává nevezték ki, s ekkor egyetemétől megvált, és Camb­ridge-ből Londonba költözött. Idős korában, 1722. szeptember 22-én London­ban írta be az albumba a Bibliából (Bölcs 11, 20) választott jelmondatát (tesse­ram suam), életművéhez igazán illőt: „Numero, pondere et mensura Deus om­nia condidit" (Isten mindent szám, súly és mérték szerint alkotott). Cambridge-ben ifj. Pápai Páriz egyetemi embereket igyekezett megnyerni az enyedi kollégium ügyének. John COLBATCH 87 (1664-1748) teológus a Trinity 3 DNB; JÖCHER - ADELUNG; MICHAUD; MNL. 14 DNB; JÖCHER - ADELUNG. 15 DNB; JÖCHER; MICHAUD. 16 NEWTON, Isaac: A világ rendszeréről és egyéb írások. Vál., ford., utószó FEHÉR Márta. Buda­pest, 1977; Uő: A Principiából és az Optikából. Levelek Richard Bentleyhez. Ford. HEINRICH László, FEHÉR Márta; vál., bev., jegyz. HEINRICH László. Bukarest, 1981. (Téka); Isaac New­ton Institute for Mathematical Sciences, Cambridge: Isaac Newton Resources - http:// www.newton.cam.ac.uk/newton.html; SIMONYI Károly: A fizika kultúrtörténete a kezdetektől 1990-ig. 4. átdolg. Kiad. Budapest, 1998; Uő: Kulturgeschichte der Physik. Budapest, 1990; Uő: Kulturgeschichte der Physik von den Anfängen bis 1990. 2. durchges. U. erg. Aufl. Thun, cop. 1995; VEKERDI László: így élt Newton. Budapest, 1977. (így élt...); DNB; MNL. 17 DNB; JÖCHER - ADELUNG. Nem tévesztendő össze John Colbatch teológus és kortársa, Sir John Colbatch (? - 1729) orvosdoktor, számos orvosi mű szerzője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom