Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - ROZSONDAI BÉLA: Erdélyiek bejegyzései ifj. Pápai Páriz Ferenc Emlékkönyvében

Hadházi BALKU Mihály 51 (7-1731 körül) erdélyi nemes II. Apafi Mihály titkára volt Bécsben, majd ennek halála után az ott működő erdélyi gubernium tisztségviselője. Berlinben ifj. Pápai Páriz felkereste Daniel Ernst JABLONSKI 58 (1660-1741) református teológust és hebraistát. Jablonski Lissában (Leszno, Lengyelország) járt gimnáziumba, ahol korábban anyai nagyapja, Jan Arnos KOMENSKY tanított. Németalföldi és angliai tanulmányai után Magdeburgban, majd Lissában lel­kész, később Berlinben udvari prédikátor, a református igazgatótanács (directo­rium) tagja, az egyesült cseh testvérek püspöke. Gottfried Wilhelm LElBNlZcel (1646-1716) közösen a felekezetek egyesítéséért fáradozott, beleértve a katoli­kus egyházat is. Együtt dolgozták ki a terveket és az alapokmányt a berlini Tudo­mányos Társaság számára, melynek 1700-ban az alapításkor Leibniz, majd ké­sőbb 1733-tól Jablonski lett az elnöke. Elérte, hogy erdélyi diákok Odera-Frank­furtban ösztöndíjat kaphassanak; erről és a magyarországi protestantizmus tör­ténetének megírásáról állandó levelezést folytatott vele id. Pápai Páriz Ferenc. Ludwig Georg TREVIRANUS 59 (1676-1757) brémai református teológus 1714-ben írt az albumba. Bevezette a konfirmáció intézményét. Néhány műve sokáig kedvelt volt a reformátusok körében. Leszármazottai közt több híres tudós és államférfi volt, például az a Gottfried Reinhold TREVIRANUS (1776­1837), fiziológus és biológus, aki a „biológia" szót megalkotta. Számos magyar és erdélyi diák látogatta az 1694-ben alapított hallei egyete­met. A híres orvosi iskolát Friedrich HOFFMANN (1660-1742) orvos és Georg Ernst STAHL 60 (1660-1734) természettudós, orvos, kémikus hozta létre. Stahl al­kotta meg a kémia első egységes elméletét, mely a „flogiszton" anyag átáramlá­sával próbált magyarázni különböző átalakulásokat, mint az égést, a fémek ércből való kinyerését, az erjedést, a légzést - mai kifejezéssel: az oxidációs-redukciós folyamatokat. 1716-tól Berlinben a porosz király udvari orvosa volt. A fizioló­giában és a gyógyításban az animista elvet vallotta, mely szerint az élő szervezetet a lélek mint belső mozgatóerő (anima, princípium movens) tartja össze. Tanítványa és utóda volt a hallei egyetemen Michael ALBERTÉ (1682-1757), az animista felfogás lelkes hirdetője, a törvényszéki orvostan egyik megalapítója. O és Stahl 1714-ben írt il]. Pápai Páriz albumába, míg az előző két évből néhány hallei magyar diák szerepel emlékkönyvében. 57 Erdélyi féniks ... i. m.; KEMPELEN; NAGY Iván; Peregrinus 394. 58 Altpreussische Biographie. Hrsg. KROLLMANN, Christian, fortges. FORSTREUTER, Kurt-GAUSE, Fritz. Königsberg; Marburg a. d. Lahn, 1941. 1967-1995. 4 Bde. Register. 294; ADB; Jö­CHER; MlCHAUD; NDB; PSB X. 253. 59 ADB. 60 ADB XXXV. 780; JöCHER; MICHAUD; MNL. 61 ADB; JÖCHER - ADELUNG; MEUSEL; MICHAUD.

Next

/
Oldalképek
Tartalom