Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - ROZSONDAI BÉLA: Erdélyiek bejegyzései ifj. Pápai Páriz Ferenc Emlékkönyvében
liai tanulmányok után 1689-től Gyulafehérvárott, a Sárospatakról oda menekített református kollégiumban a filozófiát és a latin, görög, angol és a keleti nyelveket tanította. Még utrechti diák korában, idősb CSÉCSI Jánossal együtt, korrektora volt MlSZTÓTFALUSI KIS Miklós amszterdami magyar Bibliájának, és Misztótfalusit később is támogatta. Nagy tudású ember volt, s a más vallásúak is kedvelték. Több műve kéziratban maradt. Az 1698-ban Kolozsvárott kiadott munkája az első héber betűs magyarországi nyomtatvány. 29 SZATMÁRNÉMETH1 Sámuel™ (1658- 1717) Utrechtben, Leidenben és Franekerben tanult. 1683 őszétől Kolozsvárott a bibliai nyelvek és a filozófia, később a teológia tanára. 1693-től II. APAFI Mihály nevelője. A hazai cartesiánus-coccejánus irány vezető képviselője, több műve jelent meg külföldön is; az egyikhez az utrechti Hermán Alexander RÖELL írt előszót. 31 Könyvtárát a kolozsvári kollégiumra hagyta. Fájdalmas, hogy egyike volt azoknak, akik az Amszterdamból 1690-ben hazatérő Misztótfalusi anyagi és szellemi összeomlását gőgjükkel és irigységükkel előidézték. Kolozsvárt, 1711. augusztus 12-én írt ifj. Pápai Páriz albumába. Ugyanezen a napon kelt CSENG ERI Péter 32 (? - 1720) bejegyzése is, ki Franekerből és Utrechtből hazatérvén, 1711 elejétől lett itt lelkész. Róla keveset tudunk; ismert egy Franekerben 1697. március 19-én kelt levele, özv. Teleki Mihályné VEÉR Judithoz, kegyes támogatójához. 33 AJTAI SZABÓ András 54 (1690-1733) bejegyzéséből kiderül, hogy egykor ifj. Pápai Páriz diáktársa, sőt szobatársa is (contubernalis) volt, és hogy 1711 nyarán Kolozsvárott tartózkodott, mint a három TELEKI fiú nevelője (ephorus). Tanulmányait gróf TELEKI József és Sándor anyagi támogatásával végezte. Halléban 1714-ben szerzett orvosdoktori oklevelet, Michael ALBERTI professzor elnökletével. 35 1715. február 15-én - ugyanazon a napon, mint ifj. Pápai Páriz -, 25 évesként beiratkozott a leideni, majd 1716-ban a bázeli egyetemre. 1715-ben együtt mentek Angliába gyújtőútra; Ajtai itteni tartózkodásának és kapcsola29 KAPOSI JUHÁSZ Sámuel: Memoriale hebraicum, exhibens lexici Hebraici compendium metricum ... Kolozsvár, 1698. 30 Erdélyi féniks ... i. m. 40; AlbFran 230; MÉL; Pallas; SziNNYEi; ZOVÁNYI - LADÁNYI. 31 SZATMÁRNÉMETHI Sámuel: Propheíia sancti prophetae Zachariae explicata ... [Praefationem scripsit] Herrn. Alexander RÖELL. Utrecht, 1714. 32 SZILÁGYI Ferenc: A' kolo'svári evangelico-reformáta eklézsia' történetei. Kolozsvár, 1829. 40; GRAAF. 33 Külföldön bujdosó erdélyi diákok levelezése. Szenvedő papok, szenvedő egyházak. Szerk. NAGY Géza. Kolozsvár, 1933. 41. (A Károlyi Gáspár Irodalmi Társaság tudományos könyvtára 1. Egyháztörténeti adattár). Reprintjét, részben, lásd Peregrinus. 34 AlbLeid 840; GRAAF; JAKÓ - JUHÁSZ 122, 131; Peregrinus; SZINNYEI; WESZPRÉMI II/1. 24, III. 304; ZOVÁNYI - LADÁNYI. 35 A)TAI SZABÓ András: Dissertatio medica theoretica de medicináé et doctrinae morális nexu, quam praeside Mich. Alberti publ. disquisitioni proponit. Halle, 1714.