Bálint Laura szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Természettudományok (Csíkszereda, 2004)
Alcsík történeti ökológia szempontú bemutatása az elmúlt két évszázadban, különös tekintettel a nedves élőhelyekre (Jánosi Kincső)
költözéssel magyarázható, valamint azzal, hogy ebben a korszakban lényegesen lecsökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma Romániában. A Mohostól északkeletre és nyugatra fekvő részeken az erdőt nagy területen kivágták, a hegyaljai községek erdei is fogyatkozni látszanak. Nagy „mozaikosság" jellemző az erdőkre. Az idők folyamán megfigyelhető az a tendencia, hogy egyre több szántó jelenik meg az ártéren. Az első felmérés nem jelez szántót az ártéren, sőt, jól látszik, hogy a terület esetleg kaszáló lehetett vagy legelő, de szántásra nem volt alkalmas. A szabályozásokkal és lecsapolásokkal az ártér egyre nagyobb területeit tudták feltörni és szántóként hasznosítani. Utakat számoltak fel, és nedves területeket törtek fel, így a Nyírkert védett területét is az 1980-as években. A terület még ma is őrzi a beavatkozás nyomait. El kell mondanunk azt, hogy az akkori kollektívrendszer nagyüzemi földművelést jelentett. Ma a magántulajdonba került földek ismét színessé teszik a határt, ismét megjelennek az ún. nadrágszíjföldek, de az ártéren, a szentkirályi és szentimrei határban felhagyott szántókat is láthatunk. Az Alcsíki-medence nedves területein bekövetkezett változások, különös tekintettel az Olt menti nedves területekre A nedves területek a régmúlt korokban is fontos szerepet töltöttek be a közösség életében, a falu előírta ezek karbantartását a folyó-, illetve a patakvölgyekkel együtt. Az ártéren található kaszálók fontos forrást jelentettek az állattenyésztésben. A vízzel ellátott területek bővelkedtek a takarmányban. A szabályozások és lecsapolások valószínűleg már a XVIII. században léteztek kisebb léptékben, pl. a fokok kialakításával. 1850 után, az Olt-szabályozás, a vasút és új utak építése révén, a vizes élőhelyek átalakítása fokozódott. 1950 után újabb felesleges és kegyetlen folyószabályozás történt, amelynek eredményeként ma az Olt helyenként nyílegyenesen fut le a mesterségesen kialakított mederben. A Nyírkert nevű dűlőt fel is szántják, más, ma már természetvédelmi területeket lecsapolnak, leárkolnak, felégetnek. Az emberi kapzsiságon kívül az iparosítás hatása sem elhanyagolható. Nagyfokú szennyezés, útépítés tette tönkre az Olt élővilágát, és a Borsáros-borvízlápot is. Ez utóbbi lassan elveszíti jellegzetes lápi jellegét. Elmondható, hogy az emberi beavatkozások az idők során egyre inkább önkényessé váltak, figyelmen kívül hagyva a természet óvását, a régi rendtartásokat, szokásokat.