Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

Bethlen Gábor székely politikája (Demény Lajos akadémikus)

forint adósságot, Dániel Mihály felszabadult és a szabad székely darabontok közé visszaállt. (Uo. 167. sz.) A fejedelem 1625. április 20-án Fogarason kelt leveléből megtudjuk, hogy a marosszéki Szovátán lakó Sebe Mihály s „az atyja is veres drabantok lévén, hadakban szolgáltának az országnak", de Gáspár János főhopmester és Marosszék kapitánya Sebe Mihály mostohaapját „erőszak alatt jobbággyá tévén, őtet is az praetextus alatt háborgatván jobbágyává akarván tenni, noha sem édesapja, sem pedig ő maga nem kötötte magát néki jobbágyul, és az commissariusok előtt is megbizonyosodván, hogy veres drabant, igazságát megismervén, levelet adának neki és az veres drabantok közé írták, de mégis nem szűnvén meg mostan is jobbágyságra háborgatni." (Uo. 168/b.) Az udvarhelyszéki bíráskodási jegyzőkönyvekben is gyakran találkozunk szabad székelyek jobbágyosodásával vagy erőszakos jobbágyosításával. Ezek közül is idézünk néhányat. Egy 1622-ben Székelyudvarhelyen folytatott perben a felperes előadja, hogy „mikor az elmúlt 1620. esztendőben hadban indultunk volna az moldovaj Gaspar vajdának (= Gaspar Gratiani moldvai vajda 1619. február 9. és 1620. szeptember 10. között, amikor a moldvai bojárok megölték) indulási mia, énnekem kezde zolni az Inctus (= alperes) kérni engemet oltalmaznám megh az hadtul, mert igen egiedül vagion, mas az, hogy lattia, hogy az feö vraim is giólöllnek, inkább nekem fizetne, ha fel vennem oltalmat. Minthogy penig Vrunktol eo felségétől arra szabadsagunk vagion, vele megh alkuvan minden hora harom-harom forint leön." A felperes követelte, hogy az alperes fizesse meg neki az oltalom fejében a hét hónapra szóló összeget, hiszen még az 1620. évi hadrakelésből is kimentette, noha a vicekapitány a vásárhelyi mustrán miatta pirongatta. (Kolozsvári Állami Levéltár. Udvarhelyszék. Protocollumok az 1622. évre. 116. lap.) Ugyancsak 1622-ben idézte perbe az udvarhelyszéki szentpáli Kornis Ferenc széki királybíró vargyasi Máté Istvánt és Györgyöt, kikről azt állította, hogy „iobbagiomma tartuan eökeöt, azt kevanom tarczak a iobbagisaghoz magokat. Jobbagisagok illien: az en atiamnak, szentpali Vduarheli széki nemzetes vitezleö Kornis Farkas vramnak, atiamnak volt iobbagia az attiok, vargiasi vdwarheliszeki Mate Peter. Az Inctusok annak leuen succesori, iobbagiomnak tartom s szolgalattiokat keuenom iuxta articulos regni (= az ország törvénye szerint)." Ugyancsak Kornis Ferenc királybíró idézte törvény elé az almási Kovács András és Imre lófőket, valamint Kovács Antal gyalogpuskást, azt állítván, hogy ezeknek apja „néhai Kowacz Leörincz az atiamnak..., Kornis Farkas vramnak volt iobbagia, kinek successioian mar énnekem eos iobbagim az Inctusok, szolgalattiokat, iobbagisagokat keuanom". Az alperesek azon oknál fogva, hogy apjuk „donatioval volt az Actor (= felperes) attianak iobbagia, de abból is a zabadsagh kivette, sem az elöt, sem annak utánna, sem atiank, sem mj jobagy az Actor attianak, sem magának az Actornak nem voltunk". Jogtalannak tartják Kornis Ferenc követelését, annál is inkább, mivel Kovács András és Imre „meg is nemesítettük magunkat". Különben is - állítják az utóbbiak -, a nemsítési levél kihirdetésén senki ellent nem mondott. „Per hoc (= következésképpen) zabadulast varunk." Az ítélet szerint is Kovács Lőrinc fiai „az zabadsag által megh zabaduinak az iobbagisagbol". (Uo. 124. lap.) 1624-ben Birtalan András veres darabont az udvarhelyszéki Bikafalvárói törvényszék elé idézte miklósfalvi Bögözi Andrást, mert örökségét erőszakkal elfoglalta. A felperes örökségét követeli „propositiom szerint, mint hogy az commissariusok immár engemet is az Vrunk eö felsége szazlaia ala assignaltak (= írtak fel), arról kell énnekem is szolgálnom az attiamtol maratt hazrul, eöreöksegröl, mert énnekem az kuül nincz sehult semmi eöreöksegem." (Uo. 1624. 41. lap.) Ugyancsak 1624-ben a Pókán, Torda vármegyében lakó Pókai Miklósné, Benedekfi Kata „nemes zemelj" perbe hívta az udvarhelyszéki Kadicsfalván lakó Kovács György veres darabontot, és követelte a széktől, hogy adja kezére, mert - mint mondta - „minekünk jobágj es tiztartosagbelj zolgank leuen, ennek eleötte zolgalt, most immár nem akar zolgalni". A per