Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

Bethlen Gábor székely politikája (Demény Lajos akadémikus)

lem oldalán. A székely értelmiségi réteg nem volt gazdag. Közülük (talán Péchi Simont, Toldalagi Mihályt és Mikó Ferencet kivéve) egyiknek sem volt nagy kiterjedésű birtoka és több mint 1-2 jobbágya. Előmenetelük attól függött, miként tudták ésszel és hűséges szolgálattal teljesíteni legjobban a fejedelem akaratát. Nem csoda, hogy a részben városi, de többségében szerény bevételek fölött rendelkező nemes, lófő vagy szabad székely értelmiség állott Bethlen Gáborhoz a legközelebb. Ha ez olyan politika és akarat ügyét szolgálta, amely az ország és a nép gyarapodását vitte előbbre, nem is becsülendő le. Az sem kerüli el figyelmünket, hogy Bethlen iskolapártoló politikájának határozott és érthető protestáns jellege (várhatnánk-e egyebet a Bibliát huszonhétszer végigolvasó, mély meggyőződésű kálvinistától) távolról sem jelentette azt, hogy más felekezeti iskolák elsorvasztására tört volna. Türelmi politikájának egyik jellemzője például az is, hogy Csík-, Gyergyó- és Kászonszék katolikus iskolái az ő idejében virágoztak fel. Bethlen székely politikáját elemezve figyelmünk elsősorban a hadi szolgálatot teljesítők védelmére, gyarapodására összpontosult, nem csupán azért, mert a székely társadalom sajátos szerkezete diktálta ezt, hanem azért is, mert a kérdés részletesebb vizsgálata mindmáig nem jutott el még csak különálló tanulmány erejéig sem, noha az általános összképet érhetik itt is az árnyalásokon túlmutató meglepetések. Hogy Bethlen a számára is fogas székely kérdés megoldásában ezen utat választotta és azokat a módszereket követte, amelyeket egész élettapasztalatként fogalmazott meg 1620 nyarán kelt levelében és az 1622. évi besztercei országgyűlésen a rendekhez előterjesztett javaslataiban, abban nem kis szerepe volt a mellette tömegesen harcoló székely veres darabontoknak, de mindenekfölött a kopjás lófő székelyeknek. Ismételjük, nem volt ez a számbelileg több mint négy-ötezernyi, de kivételesen tízezernyi székely had felszerelésében az európai zsoldos hadak színvonalán. Fegyverzetben alulmaradt, mint Bethlen egész erdélyi hada, de a fejedelem hadművészetében, sajátos hadművelésében, oly jellemző taktikájában mindig kéznél volt. Kéznél, éspedig különösebb anyagi megfeszítések nélkül mindig végrehajtotta a reá bízott feladatokat, még akkor is, ha nagy csatákban és ütközetekben kivívott győzelmeket nem vallhatott érdemének. A könnyű és gyors székely lovasság viszont állandóan üldözte, zaklatta az ellenfél hadát, minduntalan a nyakán volt, fárasztotta, utánpótlását, ellátását bármely pillanatban bizonytalanná tehette és tette is. Hónapokig, néha évekig tartó hadjárataiban, mikor maga is kerülte, hogy esetleg csatát nyerve háborút veszítsen, vagy csatát vállalva hadát áldozza fel, ez nem is volt csekély fegyvertény. Bár a Bethlen Gábor folytatta székely politika azt is megérdemelte volna, hogy a hadjárataiban és harcaiban részt vett székelyekkel részletesebben foglalkozzunk, ebben az esetben is főleg az a kétely aggasztott, hogy vajmi kevéssel tehetnők egyedi