Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

Társadalmi viszonyulások, adaptív folyamatok Csík vármegyében. 1940-1944 (Oláh Sándor társadalomkutató)

tiszta jövedelmének minden aranykoronája után az 1943-44. gazdasági évben 50 kg búzát vagy búzával egyenértékű mezőgazdasági terményt vagy terméket tartozik a közellátás céljára termelni és beszolgáltatni."

26 A rendelet kötelezően előírta búzaegyenértékben 10 kg kenyérgabona és 10 kg zsiradéknak, vagy zsiradék termelésre alkalmas terménynek (vaj, étolaj, élőállatok, olajos magvak) a beszolgáltatását is. A rendelkezésnek azt a - később illuzórikusnak bizonyuló - várható következményét is előrevetítette a Csíki Néplap, hogy „egy csapásra önmagától megszünteti az eddigi átkos nyomásos rendszert ott, ahol ez még dívik, mert ahogy az adóztatás során nem veszi figyelembe a törvény, hogy minden évben veti-e a gazda a földjét vagy pihentetés címen kórót, bogáncsot és burjánt termel rajta, úgy most bevetettnek és megműveltnek vesznek minden arra alkalmas területet."

27 A politikai vezetés a mezőgazdaság teljesítőképességének fokozását gazdaságon kívüli érvekkel igyekezett befolyásolni. Az Erdélyi Párt Csík vármegyei tagozatának közleménye szerint „a vármegyében mindenki meg van győződve, miszerint a többlettermelés nemzeti kötelesség és honvédelmi munka. A belső arcvonalon küzdő mezőgazdának éppúgy legjobb tudása, tehetsége szerint kell végeznie a munkáját, mint ahogyan a hadműveleti területen legjobb igyekezete szerint hajtja végre a kiadott parancsot a katona."

28 A gazdatársadalom kebelében azonban a politikai retorikában megfogalmazott magatartásmódoktól eltérő beállítódások működtek. Jóllehet kevés írott forrás bizonyítja - hiszen az irattermelő intézmények döntően a hatalom befolyása alatt álltak -, a napi sajtóban rendszeresen utalások találhatók arra, hogy a termelők szembeszegültek a terményeiket elvonó állammal, és igyekeztek csökkenteni a rájuk rótt terheket. Egy tehetős tusnádi gazda beszámolójában több védekező, az állami elvonással szembeszegülő technika is felsejlik. Ugyanakkor az is kiderül, hogy ha alkalom nyílt rá, a gazdák nem haboztak az államot mint nyereségforrást kihasználni: „jelenleg [1943 telén - O. S.] a kisgazdák háromnegyed része lisztjegyet igényel, ellátásra szorul. Mert a cséplési eredményeket nem a valóságnak megfelelően rögzítik. Sok esetben a ténylegestől teljesen eltérő eredmények kerülnek papírra... a gabonalapokat hibásan állítják ki, aránytalanul sok vetőmagot igényelnek. A rendelkezéseket minden kínálkozó módon igyekeznek megkerülni... Igen sokan mindent az államtól várnak: jó vetőmagot, lisztet, szerszámot és állatot egyaránt. Lépten-nyomon megjegyzéseket, kifakadásokat hall az ember: »az nekem is jár«. Van eset, hogy a 15-20 hold szántóval rendelkező gazda is lisztjegyet igényel, csak azért mert »neki is jár«... A gabo26 Csíki Néplap, 1943. február 17. 27 Csíki Néplap, 1943. január 20. 28 Hétfői Székely Nép, 1943. március 8.