Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

Négy Anton Koberger-makulatúra (Muckenhaupt Erzsébet muzeológus)

maculaturä Koberger. Aceste rebuturi tipografice sunt dovada de necontestat a existentei legäturilor de editurä Koberger si îl ajutä pe cercetätor în datarea cât mai exactä a legäturii. Incunabulele si legäturile de carte ce fac obiectul prezentului studiu, provin din biblioteca mänästirii franciscane din Sumuleu-Ciuc §i au intrat în colectia Muzeului Secuiesc al Ciucului în urma descoperirii fondului de carte din 1985. A korábbi évszázadokban az írás, majd a nyomtatás alapanyaga, a hártya és a papír, viszonylag igen drága volt, ezért nagyon megbecsülték, és igyekeztek ezt minél jobban, illetve, ha lehetett, többször is felhasználni. A növényi eredetű papírnál nincs arra mód, hogy róla az írást vagy a nyomtatást lecsiszolják, mint az állati bőrből készített íróhártya esetében, de más módon és más célokra azért hasznosítani tudták. A felhasználás legelterjedtebb és a mostani vizsgálódás alapját képező formája a már egyszer használt papírnak kötéstáblák erősítésére történt igénybevétele volt. A selejtpapír, vagy makulatúra egyik legnagyobb forrása a nyomda volt. Tartalmát és eredetét tekintve meglehetősen sokrétű ez a selejt a nyomda levelezésétől kezdve a szedésre kerülő kéziratig, de legtöbb selejtpapír mégiscsak a nyomtatás során keletkezett. Itt a szedés korrigálását szolgáló úgynevezett kefelevonatok a feladat betöltése után feleslegessé válnak. Nyomtatáskor pedig szinte minden munkafázis (beemelés, kilövés stb.) ellenőrzéséhez újra és újra levonatot kell készíteni, amit azután már nem őriznek meg. További jelentős mennyiségű hulladékpapír akkor keletkezik, amikor a munka folyamán felfedezett hibák miatt az elkészült íveket kiselejtezik. De talán a legnagyobb mennyiségű makulatúrát a különböző okok miatt (például a nyomda vallási irányzatában beállt változás, a könyv újabb kiadása, a művek tartalmilag elavultak stb.) a nyomdák és a könyvkereskedők raktárában visszamaradt és eladhatatlannak bizonyult munkák ívei tették ki. A kitűnő minőségű rongypapírt a pergamennel azonos módon a könyvkötéseknél használták fel, pl. az ívek és a gerinc megerősítéséhez, szennylevélként, vagy a kötéstáblák belső felének leragasztására. Később, a könnyű papírlemezből készített táblák elterjedése után, a kompáktorok a több rétegben, általában csirizzel összeragasztott selejtpapírral a bőr- vagy pergamenkötéseket merevítették. Ezért az elmúlt korok egyes könyvkötései valóságos kincsesbányák a kutatók számára, s olyan szolgálatot tehetnek a könyvtörténettel foglalkozóknak, mint amilyet a föld vagy a középkori műemléktemplom a régészeknek.' A restaurálás, a táblák felbontása vagy szétáztatása alkalmával felbecsülhetetlen értékű kéziratok, oklevelek, kódexek és nyomtatvá1 Mezei László: Fragmenta Coclicum. Egy új forrásterület feltárása (1974. január-1975. július). In Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei, 30. (1978) 65-66.; Borsa Gedeon: Megbújó kincsek a könyvtáblákban. In A Könyv, 1988. 145-151.; Ua. In Könyvtörténeti írások IV. Módszertani cikkek és kutatási eredmények. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2000. 80-84.