Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)
Egy székely jobbágyasszony levele 1848-ból. Adalék a „székely örökség" szerepéhez a székelység történelmében (Egyed Ákos akadémikus)
szerint való árát a leánynak vagy asszonyembernek közelebbvaló férfiúi-ember zászló alatt szolgáló atyafia tegye le, s lészen azé a jószág".' 2 A két katonafi tehát egészen pontosan járt el a régi székely jog értelmében, amikor a rokon jobbágycsaládtól vissza akarta szerezni a székely örökséget, hiszen ilyen birtokot úrbéres nem bírhatott. S mivel ezt békésen nem sikerült elérni, „az említett gyalogkatonák részjószágomat jelen 1848-ba[n] kezemből önkények szerint kifoglalták". A foglalók úgy nyilatkoztak „mintha erre az ezred hatalmazta volna fel", de erre - ha tette is - az ezredparancsnokságnak joga nem volt - állítja a jobbágyasszony. Sajnos, az ügy kimenetelét illetően írásos forrással nem rendelkezünk, azonban az általános körülmények ismerete alapján további magyarázatot fogalmazhatunk meg - természetesen hipotézisként. Az a levélből kiderül, hogy 1847-ben az ügy nem fejeződött be, s nem érdektelen kérdés, hogy miért bátorkodott a két rokon 1848-ban erőszakkal fellépni székely joguk érvényesítéséért. Annak, hogy az ezred biztatta e lépésre, vagy sem, alapjában véve nincsen különösebb jelentősége. (Tény viszont, hogy 1847-ben az ezred „biztosokat" küldött ki, akik a pénzváltságot a jobbágyaszszonynak az említett két katona nevében felkínálták). Annál inkább figyelnünk kell arra, hogy az 1848. június 6-án, Erdélyben, Kolozsvárt elfogadott jobbágyfelszabadító törvény kimondta, hogy a tiszta székely örökségnek nevezett tulajdonforma nem lehet jobbágy tulajdonná.' 3 Tehát nagy a valószínűsége annak, hogy az erdélyi országgyűlési törvény megjelenése bátorította cselekvésre a csíkszentsimoni két katonát is a vitatott székely örökség elfoglalására. 14 Összegzésként megállapítható, hogy a közölt levél jelentős történeti dokumentum, amely több ősi intézménynek a továbbélését bizonyítja egészen a rendszerváltozást hozó 1848-as évig. Ezek között a székely örökség, mint földtulajdonforma, a fiú-leány-intézmény, az örökösödés ősi szokása kivételes figyelmet érdemel. 12 Uo. 13 Egyed Ákos: Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés. Marosvásárhely, 2001. 120-125., 237-239. 14 Ebben az időben gyakoriak voltak az önkényes földfoglalások.