Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Mozgásos népi játékok Hajdú-Bihar megyében (Vajda Mária)

miként a csontkorcsolyát is szeges bottal: a szigonnyal csúsztatták, vagyis vele hajtották magukat tovább a jégen. A cél: minél messzebb és gyorsabban haladni vele. A Tisza melléki Polgáron a szegény gyerekek korcsolyája volt a saját készítésű fakutya

. Ez tulajdonképpen egy olyan nagyságú lábszánkó volt, amelyre egy gyerek csizmájával vagy cipőjével rá tudott állni. A lábszánkó két talpára vastag drótszálat vagy kiegyenesített régi vasbogrács fülét erősítettek, hogy jobban csúszszon. Az így elkészített lábszánkót hegyes végű bottal, a "tolófával" hajtották. (DMNA2119. 22.) A másutt is oly népszerű ugróiskola vidékünkön is a kedvelt játékok sorába tartozott. A Sárréten pl. "icka", "iska", "sántaiskola" a neve. Debrecenben "csigaickának", "rugósickának" nevezték. Az ábrák földre rajzolt formája, a kockák sorrendje, valamint az " iskola kijárásának" szabálya vidékenként változó volt, így nem véletlen, hogy a játékot számtalan variációban játszották. Vizsgált területünkön a csiga formájú ugróiskola, a 6 osztályos egyes kereszt és a 8 osztályos kettős kereszt alakú ugróiskola a leggyakoribb. A debreceni csigaickát dobókő nélkül játsszák. Fél lábon kell kockáról-kockára ugrálva a labirintus forma közepéig eljutni, ott leteheti mindkét lábát a játékos, megpihenhet, majd megfordul és kifelé ugrál. Aki tévesztés (vonalra lépés) nélkül visszasántikál a labirintusból, "házalhat", vagyis ha az ábrának hátat fordítva sikeresen dob valamelyik mezőbe, az lesz a háza, ahová csak ő léphet be. A többieknek át kell ugrania rajta. Az nyer, akinek a legtöbb háza van. A Debrecenben játszott rugósickában az 5 kockára osztott téglalap alakú formában az első 3 számmal jelölt kocka, míg a fölöttük levő kettéosztott kocka elnevezése: "mennyország" és "pokol". Az elsőjátékos bedobja az ickakövet az első kockába, majd páros lábbal beugrik, s onnan egyik lábával kirúgja az ickakövet és kilép. Dob a második kockába, ide is páros lábbal ugrik be, kirúgja a követ, majd ki sántikál fél lábbal. Ugyanígy a harmadikba. Aztán dob a mennyországba, majd a pokolba: oda, ha tud páros lábbal ugrik be, de ha túl messze van, fél lábbal besántikál, felveszi az ickakövet, térdhajlatába teszi, ezt a lábát felemeli, s a másik lábával háromszor egyfolytában körbesántikálja az ábrát. Ezután jön a házalás, mely teljesen megegyező a csigaickánál leírtakkal. Ha a játékos megbukott (lába vonalat ér, nem a soron következő kockába ugrik, leteszi a lábát, más házába lép, stb.) társa következik, illetve onnan folytatja a játékot, ahol előzőleg abba kellett hagynia. Sápról ismerünk olyan ickázást, ahol a földre rajzolt ábra 9 kockára osztott négyzetének végigugrálására, vagyis az ugróiskola kijárására négy változat szolgált; a páros lábbal, fél lábbal, terpesztett lábbal, keresztbe tett lábbal való ugrálások variálódtak. Ezek elvégzése nemcsak nagy ügyességet, hanem a bonyolult szabályok elsajátítása miatt komoly szellemi teljesítményt is igényelt.