Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Mozgásos népi játékok Hajdú-Bihar megyében (Vajda Mária)

ha megfeszült, a sor messze elpenderült. Biztatták is önmagukat: "farkam csavarodj!". (DMNA2119. 23.) A mozdulatutánzó játékok figyelemre méltó csoportját alkotják az állatutánzó mozdulatok. Ezek között legnépszerűbb a kakasviadal

. Egy meghatározott nagyságú körben, mellen összefont karral, féllábon ugrál két fiú. Az a győztes, aki ki tudja szorítani a körből a másikat. Gyakran utánozták a fiúk a béka ugrálását. Az volt a győztes, aki egy meghúzott vonaltól minél messzebb és gyorsabban tudott elugrálni. A Polgáron lakó gyerekek békázása egész komoly fizikai igénybevételt jelentő utánzó játék volt. Párban játszották a fiúk. Az egyik álló gyermek hátára felpattant társa, kezét nyakán, lábát derekán összekapcsolta, majd hidat formálva, az álló társa szétterpesztett lábai között átbújva igyekezett elindulni. Az addig álló társa is igyekezett négykézlábra ereszkedni, mert így nem hátrafelé, hanem előre, s jóval könnyebben mozoghatott. A gyermekek szeretnek egymással versengeni. Állandóan bizonyítani akarnak. Megmutatkozik a játékaikban is, ki az ügyesebb, ki az erősebb, annak van tekintélye a kis közösségben. A falusi gyerekek fantáziája érdekesebbnél érdekesebb játékokat, játszási lehetőségeket talált ki környezetében, felhasználva, beleszőve játékaiba az öregek elbeszéléseiből hallott történelmet is. Régi történelmi emlékeket idéz a fiúk birkózásos erőjátéka, a várfoglalás is. Két egyforma létszámú gyerekcsapat küzd valamilyen kijelölt hely, pl. magasabb partrész, szalmakazal elfoglalásáért. Szabályai szerint lökni, földre rántani, húzni lehet, csak ütni nem. A játékból a kétválfra fektetettek, a foglyok esnek ki. A hatalmas dulakodás, hempergés, birkózás közben hangosan kiabálták: "enyim a vár, kutya tatár!" (Bakonszeg, DMNA 1394. 4.) Az ügyességi játékokat természetesen nemcsak a gyerekek kedvelték, népszerűek voltak a legények, fiatal felnőtt férfiak körében is. Itt jegyeznénk meg, hogy a kutatók figyelmét többnyire elkerülték a felnőttek játékai, s legjobb esetben a népszokások járulékos elemeiként rögzítették némelyiküket. S csupán néha találunk utalást arra is, hogy egyes gyermekjátékokat alkalmanként legények és felnőttek is játszottak. A felnőttek körében játszott játékoknak a tipologizálása nem megoldott. Kismarjában kifejezetten a serdülő fiúk vagy legények játszották a törökütést, ezt a komoly kar- és hasizmot igénylő játékot. A legény kezeibe egy kukoricacsutkát fog, a földre fekszik, s nyújtott karral kiméri saját testhosszát. Ujja hegyéhez egy kettébe tört kukoricacsutkát állítanak. Ez a "török". Azután feláll, majd a kezében levő csutkákra vagy hasonló hosszúságú fadarabokra támaszkodva úgy igyekszik megközelíteni a törököt, hogy lábai nem mozdulhatnak el és hasa nem érhet le a földre, tehát végig fekvőtámaszban kell maradnia. Mikor kellő távolságban van a töröktől, igyekszik azt a kezében levő csutkával leütni. Akkor lesz győztes, ha úgy sikerül leütnie, hogy megmarad a fekvőtámasz, és a két csutka segítségével vissza is tud