Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Méta, csürök, karika (Kriston Vízi József)

maguk készítette, alkalmi eszközeikkel folytatott - gazdag szabadtéri játékkultúrája körvonalazódik. A húsvétot megelőző nagyhéten állított forgó- és lengőhinták, az ugróiskolák mellett a korábban oly népszerű, 5 kaviccsal ma is bárhol megtanítható kapózás /bikázás, begyezés, topázás, vagy kacsózás néven/, az udvari vagy járdaszéli gombozás, a tavaszi tojás- és golyóütköztetés: a ticcselés, vagy a békésebb lyukravonalra pöccintés szintén az országszerte ismert - néhol a felnőttekkel együtt gyakorolt! - játékkincs részét képezte. Díszített és monogramos bige-cövekek az Alföldről A milleneum körüli években született, jobbára etnográfiai szempontú közlésekből világosan kivehető, hogy ez a játékismeret és -gyakorlat legföljebb intenzitásában tért el a "Magyar Szent Koronát" alkotó vármegyék különböző nemzetiségei között. Mindenesetre jellemző a 19. század utolsó harmadára az is, hogy a Pest és Buda vegyes etnikumú gyermekközösségeitől lejegyzett különféle eszközös, ügyességi és szabadtéri játékok száma megközelítette az ötvenet, - s akkor az énekes-táncos vagy a szellemi fejtörő, tréfás beugrató meg az ünnepkörökhöz kapcsolódó játékokra még ügyet sem vetettünk!... De szintén ezek azok az évek, amikor az óvodai és az elemi népoktatás szabadabb szellemű "játék-magyarosításaival" párhuzamosan a városi serdülő ifjak, a gimnáziumok, s a különböző irányultságú képezdék tanulói számára is hasznos útmutatók készültek. Közülük - stílszerű fogalmazással élve - toronymagasan emelkedik ji az 1897-ben napvilágot látott Ifjúsági játékok középiskolák számára című, OTTÓ JÓZSEF tollából. Meggyőződésünk, hogy a kiváló minőségű fényképekkel, pálya- és mozgásrajzokkal, valamint pontos leírásokkal közölt csapatjátékok újrakiadása nem várt mértékben növelhetné a magabiztosabb játéktanulás és -gyakorlás iránt érdeklődő fiatalok, a leendő nevelők, de a játékos kedvű felnőttek