Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Tradicionális sportok, népi játékok az észteknél (Marge Vaerv, Kalle Voolaid, Kaie Jeeser, Anu Sillastu)

A felnőtteknek csak az ünnepeken volt idejük játszani, míg a gyerekek számára a játék a mindennapok része volt. A gyerekeknek azonban nagyon korán kellett kezdeniük dolgozni. Az első munkák egyike volt a tehénpásztorság. Az idősebb gyerekek tanították a fiatalabbakat, hogyan kell csinálni. Míg a tehenek legeltek, a lányoknak zoknit kellett kötniük, kötelet fonniuk, a fiúk pedig faháncs cipőt készítettek, de még így is elég idejük maradt a játékra.Leggyakrabban olyan sok mozgást igénylő játékokat játszottak, mint a bújócska, versenyfutás, fáramászás, vagy kergetőzés. A fiúk a birkózást, és azokat a játékokat kedvelték, amelyekben az erejüket összemérhették. A lányok kavicsokkal játszottak, vagy a körjátékok voltak gyakoriak. A különböző botos játékok az egész országban nagyon népszerűek voltak. K

urnimang (hat fapálcával játszott játék) Az egész világon ismert. A megadott alakzatban felállított, leszúrt fapálcákat egy bottal kell kiütni. Kitse lautaajamine (hajtsd a kecskét az ólba) Egy nagyobb lyukat ástak a földbe (ól), körülötte 4-7 m-es távolságban kisebbeket a játékosoknak. Minden játékos egy botot tartva a lyukban, védi azt. Egyedül a hajtónak nincs saját lyuka. Neki kell a kecskét (egy fa labdát) "behajtani" az ólba. A többiek igyekeznek botjaikkal megakadályozni őt ebben, a hajtó pedig megpróbálja botját beszúrni egy üres lyukba. Ha sikerül, az lesz az új hajtó, aki elvesztette a helyét. Amint a kecske az ólba ér, az összes játékos helyet cserél.