Siklódi Csilla szerk.: Sport Anno (A Sportmúzeum Kincsei 1. Budapest, 1993)

Az első olimpiák (Siklódi Csilla)

de a marathoni futás győztesének, — feltéve, ha az görög lesz. (Végül nem volt szükség ígérete beváltására, mert a győztes görög futó már nős volt.) A magyar kormányban új ember került a kultuszminiszteri székbe, és ő úgy ítélte meg, hogy a magyar testnevelés helyzete, tapasztalatlanságunk és nem utolsósorban a pénzhiány miatt nem vállalhatjuk a rendezést. 1896 áprilisában végül maga György király nyitotta meg az első újkori olimpiát, amelyben 13 ország közel 300 versenyzője vett részt. A korabeli magyar lapok nem sok reményt fűztek a kiküldött sportolóink szerepléséhez. Mindezek ellenére már az atlétikában nagyon jó eredmények születtek, noha első helyezést nem sikerült kivívni. Szokolyi Alajos 100 m-es síkfutásban 3. lett, valamiben azonban mégis ő az első. Rajtszámként az 1. kapta, így ő tekinthető az újkori olimpiák első versenyzőjének. Kellner Gyula Is 3. volt, ő a marathoni futásban vett részt. A külföldlek közül egyedül ő teljesítette a távot. Dáni Nándor majdnem jeljutott a csúcsra, a 800 m-es síkfutásban 2. lett. A magyarok számára az utolsó napi úszóversenyek hozták meg a várt diadalt. A 18 éves Hajós Alfréd először a 100 m-es úszásban indult. A Zeai-öböl 10-12 °C-os vízében maga az úszás sem volt könnyű. Hajós egész testét faggyúval kente be, hogy valamiképpen védekezzen a hideg ellen. A kijelöletlen pálváró/ egyszer le is tért, hibáját azonban időben észrevette és így 2-3 karcsapással a többiek előtt érte el a célt. Rövid pihenő után újra hajóra szállt és a kis gőzös kivitte a nyílt tengerre azzal a néhány bátor versenyzővel együtt, akik az 1200 m-es távon indultak. Hajós saját bevallása szerint először halálfélelmét kellett legyőznie, a többi úszó nem jelentett rá komoly veszélyt. Amikora védettebb öbölbe ért, már olyan jelentősen vezetett, hogy a többiek nem is látszottak mögötte. Végül 3 perccel korábban ért célba, mint a 2. helyezett. Nagyszerű teljesítménye után a görög lapok „magyar delfin"-ként dicsőítették. Két ezüstérme, — merthogy Athénban az első helyezettek kaptak ezüstből, a másodikak bronzból készült érmet — a magyar sportolók olimpiai sikersorozatának kezdete lett, hiszen azóta sem zajlott le olimpia anélkül, hogy a magyar lobogót fel ne húzták volna a legmagasabb rúdra. 1900-ban, a 2. olimpiát — nem kis részben Coubertin báró munkájának elimeréseként — Párizsnak ítélte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. Ügy látszik azonban, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, a francia kormány számára az ugyanekkor tartott világkiállítás mellékrendezvénye volt az olimpia, ilyen néven nem is szerepel sehol, a világkiállítás pla-