Cseh Valentin szerk.: „70 éve alakult a MAORT” – tanulmányok egy bányavállalat történetéből (2009)

Cseh Valentin: Szövetséges légitámadások a MAORT üzemek ellen 1944-ben

2-es szá/i/ú melléklet Lovászi, 1944. január hó 8. jelentés az amerikai bombázókötelékek f. hó 7-i berepüléséről. Január 7-én délelőtt KP" órakor megszólaltak Lovásziban a légvédelmi szirénák és ugyanakkor már hallani lehetett nagy magasságból az erős repülőgépzúgást. Megfigyelőink telefonjelentései alapján, valószínűleg három hullám haladt el felettünk, nagy magasságban /cca. 6000 m/ a felhők felett. Csak helyenként rövid időre bukkantak elő a felhőkből és így pontos megszámlálásuk lehetetlen volt. Annvit sikerült megállapítani, hogy a második hullámban 22-24 gép lehetett. Általában D-ről Fi és EK irányban haladtak át felettünk. 11 óra tájt az egyik kötelék visszafordulva E felöl közeledett. A megfigyelő szerint, amikor a gépek Lovászi fölé értek; ereszkedni kezdtek. Ekkor a repülőgépzúgás annyira fokozódott, hogy a központi légó pincében a becsukott ajtók és ablakok dacára erősen hallatszott. Néhány perc múlva izgatott hangon jelentették a megfigyelők és az akkor műszakos fúrómesterek; hogy bár a gépeket a felhőktől nem lehet látni, de szivar- illetőleg tojás alakú tárgyakat /? bombák/ látnak lassan és szabálytalanul esni vagy lebegni /"mintha toll lenne"/. II 30 óra körül Alsólendva és Rédics felöl géppuskatüzelés hallatszott. Később a lendvai szemtanúk elbeszélése szerint felettük jól lehetett látni; hogyan támadták a német vadászok az amerikai bombázókat. Nemsokára NY felöl erős robbanás hallatszott. Mint később kiderült Zorkóháza község határában lakatlan területre 11 bombát dobtak le /Alsólendvától ENY­ra/. A lelőtt és Baglad községnél lezuhant égő amerikai bombázó története nem felelt meg a valóságnak. A Lovászi olajmező területén összesen 4 drb. tárgy esett le: a L-35 sz. kúttól É felé kb. 100 m-re, a L-64 sz. kúttól DK-nek kb. 200 m-re, a L-76 sz. kúttól ÉN Y felé kb. 150 m-re és a L-75 sz. kúttól /?/ K felé kb. 50 m-re. /Ezen kívül 1 - 1 drb. esett még a Csente völgyébe és Rédics irányában az. erdőbe./ A riadó lefúvása után /kb. 12 órakor/ azonnal autóba ültem és kisiettem a helyszínre a ledobott tárgyakat megszemlélni. A L-35 sz. kút közelében, egy kb. 40 cm-es harántos hasadástól eltekintve egy teljesen ép, üres, sötétszürkés-zöld szivar alakú benzintartányt találtam. Hossza 3 m, szélessége középen 70 cm. Egyik vége hegyesebben végződött és a hegyén egv bakelitszerű anyagból egv golyó volt. a gömbölyűbbik végének egyik oldalán egv kb. 20x20cm-es vörös négyzetbe fehér nyomtatott kisbetűkkel „no step" felírat; a másik oldalán egy kb. 10x20 cm nagyságú rész adatokkal volt kitöltve:

Next

/
Oldalképek
Tartalom