Srágli Lajos: Munkások a „fekete arany” birodalmában - A munkásság és anyagi-szociális helyzete a magyarországi olajiparban (a kezdetektől az államosításig) (Zalaegerszeg, 2004)

II. A háborús gazdálkodás hatása a munkások élet- és munkakörülményeire - 2. A kőolajbányászatban dolgozó munkások helyzete

A Budafapuszta-2. olajkútnál (1937) az 1939: II. tc. értelmében. A kincstári használatba vételkor a következő üzemeket sorolták fel: a bázakerettyei üzem, a lovászi üzem, a lendvaújfalui mező, a hahóti 5. sz. kutatófúrás, a Lovászi - Kerettye Budapest vonalon húzódó olaj távvezeték, az újudvari, a kápolnásnyéki, a soroksári töltőállomások, a Mihályi-1. sz. mélyfúrás a szárazjégüzemmel, az inkei 1. sz. mélyfúrás, továbbá a koncessziós területen lévő földtani és geofizikai kutatások. A felsoroltak közül jelentősebb munkáslétszámot a bázakerettyei és a lovászi üzem, majd később a pusztaszentlászlói üzem foglalkoztatott. (A bázakerettyei és a lovászi üzem helyszínrajza: XIII. és XIV. sz. melléklet) A részvénytársaság központja Budapesten volt, majd a területileg erősen szétszórt üzemek irányításának egyszerűsítésére, az egyre növekvő zalai üzemek termelésének irányítására 1938-ban Nagykanizsán kerületi központot hoztak létre.

133 A MAORT munkásainak létszáma 1939-ben meghaladta az 500 főt, ettől kezdődően 1943-ig évente majdnem megduplázódott: 1943-ban a vállalat évi átlagban 4160 munkást foglalkoztatott.