Srágli Lajos: Munkások a „fekete arany” birodalmában - A munkásság és anyagi-szociális helyzete a magyarországi olajiparban (a kezdetektől az államosításig) (Zalaegerszeg, 2004)

I. Az olajipar fejlődése és munkásainak helyzete a második világháború előtt - 3. A szociális törvényhozás és az olajipari munkások életére is kiható állami intézkedések

szóló biztosításról született egyezményt cikkelyezte be.

68 Az ipari, így az olajipari munkásságra kihatóan is sokkal lényegesebb ezeknél az egyezményeknél - mivel önmagukban csak jogforrást jelentettek - az 1937: XXI. tc. a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról, mely a 8 órás munkanap, a 48 órás (tisztviselőknél 44 órás) munkahét, az évenkénti fizetett szabadság (munkásoknál egyévi folyamatos munkaviszony esetén 6 nap) bevezetéséről és a legkisebb munkabérek megállapításáról rendelkezett.

69 A törvénycikk bevezetése azonban az iparügyi miniszter részéről további szabályozást kívánt. A törvény megszületésére, annak indokaira, szükségességére vonatokozó vélemények a képviselőház 1937 májusi, 215-217., az iparügyi tárca költségvetését tárgyaló ülésein ütköztek.

70 A munkások szociális helyzete javításának szükségességét illetően a képviselők - pártállásra tekintet nélkül - egyetértettek. Az elhangzott vélemények azt mutatták, hogy mindenki tisztában volt a munkaidő törvényes szabályozásának, a minimális munkabérek megállapításának szükségességével, s azzal is, hogy ez csak állami törvényhozás útján vihető át a gyakorlatba. A képviselők többségét elsősorban a munkabér kérdése foglalkoztatta. A képviselőház említett ülésein és a kérdéskörben másutt

71 megfogalmazott gondolatok is figyelmeztetnek arra, hogy a szociálpolitika vizsgálatánál a munkások helyzetének értékelésekor külön is mérlegelni kell két, egymástól el nem választható, de a gyakorlatban mégis külön kezelt részt: a munkások anyagi-szociális, egészségügyi helyzetét és az általános helyzetét. Az anyagi-szociális, egészségügyi, kulturális kérdések azok, amelyek változtatására, javítására vonatkozóan a döntések születtek, s amelyekből a gyakorlatban több-kevesebb megvalósult. A munkásosztály általános helyzetének rendezése, felemelése elsősorban a baloldali pártok programjában szerepelt. A kormányzati tényezők és jobboldali pártok részéről ez utóbbi többnyire megmaradt a szociális demagógia szintjén.

72 Az 1937: XXI. tc. elfogadása után az Iparügyi Minisztérium hozzálátott, hogy a törvénynek megfelelően az egyes területekre, iparágakra vonatkozóan konkrét szabályozást dolgozzon ki. A munkálatok azonban elhúzódtak és némely iparágban a második világháború kezdetéig sem