Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

Gyaloglás közben sokszor annyira enervált lettem, hogy gyakran kellett pihenni, de még akkor is a legyektől nem igen lehetett. Givában, pl. apró, aranyszínű legyek lepték el teljesen átizzadt niháinkat. A legyek és szúnyogok ellen a trópusi sisakra kötött szúnyoghálóval, fátyollal vagy szakáll növesztésével védekeztünk később. Az izzadság törlésére a nyakunkban állandóan egy puha anyagból készült törlőkendőt kellett viselni. Az ing alatt viselt singlet (puha anyagból készült alsó ing) nem bírta felszívni a testből elpárolgó nedvességet, minek a következményeként apró piros kiütések keletkeztek (prickly heat). A pápua hordárok közül egyesek már 3 órakor a kukujai fúrótelepen voltak, mások még délután 6 órakor nem érkeztek meg. Az is megtörtént, hogy két teherhordó egyszerűen útközben letette terhét és otthagyta az útban. Az utazást az is megnehezíti, hogy az ösvények a 2-3 m magas sás-féle fű között vezetnek és ez a fű gyakran megvágja a szabadon lévő testrészeket. Doltonék távollétében Kukuján az ő bungalowjukban helyezkedtünk el. Munkatársaim itt Mr. J. Nason Jones osztálygeológus, Mr. G. Harland és Mr. W. H. Stronge geodéták voltak. 1928. február 19. Ma erősen páratelt a levegő. Hőmérséklet: 88 F (31°C). Filmjeim egész éjjel nem száradtak meg. Tegnap este minden teherhordóm kapott 5 szál préselt dohányt, minden 4 ember kapott 1 doboz gyufát és WC-papirost cigarettapapírnak és 1,5 font rizst. Ma a teherhordók egyik része nem jöhetett, mert feltört a lába és a válla. Ma kisebesedett az alsó ajkam, több furunkulus jelent meg a lábszáraimon és pattanások az arcomon. / Élelmiszereket a Whitten Testvéreknél szereztem be Port Moresbyből, vagy Samaráiból. A teherhordók és a saját boy-aink részére rizst és szágót ugyanezen cégtől rendeltem 50 kilós zsákokban. Az 50 kilós zsákokat 2 teherhordó vitte egy bambuszrúdon a vállán. A Cape Vogel félszigeten a geológia tanulmányozásával 1928. július 8­án voltunk elfoglalva. Az utolsó hónapban, amikor Mr. Dolton visszatért Brisbaneből (1928. május 5.) Kukujába, beköltöztünk sátrainkba (május 7). Táborunkat Mr. Dolton bungalowjának közelébe ütöttük fel. A felvétel végén Mr. Dolton megharagudott az én felvevő csoportomra, mert felfedeztem, hogy a kukujai fúrólyukban nem természetes olajnyomok voltak, hanem finomított petróleumot öntöttek bele. Az

Next

/
Oldalképek
Tartalom