Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)
hogy az 1985-1987-es évek, enyhülő politikai légköre ellenére nagy nehézségbe és bátor utánajárásba került Papp Simon szobrának felállítása. A szóban közölt engedély szerencsére az utolsó pillanatban megérkezett. Az engedély megszerzése elsősorban Trombitás Istvánnak, a Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat akkori vezérigazgatójának köszönhető. (Papp Simon szobra Szabolcs Péter, zalaegerszegi szobrász kitűnő alkotása). Dr. Papp Simon 1955-ben kegyelemből szabadult a börtönből. Minden próbálkozás ellenére soha nem jelentették ki hivatalosan, hogy bűncselekményt nem követett el, hogy elítélése politikai okokból, ártatlansága ellenére történt. A szakma soha nem ismerte el bűnösségét. A Magyar Tudományos Akadémia - melynek 1948-ig tagja volt -1989ben rehabilitálta. Az 1990. évi XXV. tv. az 1945 utáni politikai perekben hozott ítéleteket - így Dr. Papp Simonét is - semmisnek nyilvánította. 1990-ben Papp Simon érdemei elismeréséül posztumusz Széchenyi-díjat kapott. A díjat és a velejáró pénzösszeget - törvényes örökös híján - a Magyar Olajipari Múzeumnak adták át. Az iparág és a Múzeum szakemberei elhatározták, hogy kezdeményezik a Papp házaspár újratemetését, immáron közös nyughelyen. (Papp Simon hamvait Budapesten, a Farkasréti temető kolumbáriumába helyezték, feleségét - kényszertartózkodási helyén - Nógrádverőcén hantolták el). A megható eseményre 1991 októberében került sor. Nagy részvét mellett, katolikus szertartás szerint- amit dr. Konkoly István szombathelyi megyéspüspök celebrált - helyezték a hamvakat Papp Simon szobrának talapzata alá. Négy emlékbeszéd hangzott el. Dr. Csiky Gábor geológus, öregkori barát, részben kortárs és ugyancsak Erdély szülötte, hazafias érzelmű mondatokkal búcsúzott el. Dr. Kovács Ferenc a Miskolci Egyetem rektora az Alma Mater nevében méltatta a hajdani professzort. Dr. Kókai János geológus, a MAORT jogutódja, a MOL (Magyar Olajés Gázipari Rt.) nevében emlékezett olajiparunk egyik legnagyobb alakjára. Dr. Kecskeméti Tibor, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke elődjéről, a szerény, kiváló, közéleti, maradandó értéket alkotó szakemberről szólt nagyszerű beszédében. A múzeumi környezet miatt nincs sírkő. Diszkrét és méltó az elhelyezés. A felirat az 199 l-es évszám - mely az újratemetés dátuma - kivételével azonos az eredeti sírfelirattal. Az újratemetés dátumára az 1991 -es évszám utal.