Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

hadsereg részéről kiállított iratokkal. Katonai egyenruhát is előírtak részünkre Nekem a blúz nyakán bordó parolin volt egv arany színű nagy K betűvel ( Károly király) és a blúz ujjain 3 körbefutó aranyosszínű sávval, amiken a tábori lelkészeknek is volt. Ez századosi rangot jelentett. Kardot is kellett viselni, amelynek fekete tokja volt és nem aranyos bojtja, hanem portucja volt. Ez az egyenruha ismeretlen volt még a hadsereg tisztjei előtt is és ezért az utazások alatt sok kellemetlenség származott belőle. így mikor egyszer Budapestről Egbellre utaztam, a harctérről hazatérő osztrák katonatisztek Párkánynánán leszállítottak a gyorsvonatról és bevittek az állomásparancsnokságra. Szerencsémre az állomásparancsnok Kachelman Károly vihnyei gépgyáros és egyúttal az én selmeci házigazdám volt, aki tárt karokkal fogadott. Ugyanilyen incidensem volt egyszer a budapesti nyugati pályaudvaron is, ahol egy elsőosztályú vasúti fülkéből akartak kitessékelni ugyancsak a harctérről hazatérő osztrák katonatisztek, mert nem ismerték a rajtam lévő egyenruhát. Az egyenruha viselés a pályaudvarokon, a szállodákban, kint a terepen és a romániai petróleum területeken volt hasznos. A macsvai területek általam való földtani tanulmányozására cz alkalommal nem is került sor, mert ennél sokkal fontosabb megbízatást kaptam Romániában. Ismeretes ugyanis, hogy 1917-ben a román hadseregnek Erdélyből való kiverése után az angolok segítségével megbénították a romániai petróleum mezőkön az olajtermelést. A német­osztrák-magyar hadseregnek romániai benyomulása után a petróleumtermelést helyre kellett állítani. E célból 1917. tavaszán egy szakemberekből álló bizottságot küldtek Romániába. Ebben a bizottságban a Magyar Pénzügyminisztériumot én képviseltem Szmolka Nándor bányamérnök, fúrási szakértővel együtt. A bizottságban rajtunk kívül osztrák, cseh és lengyel szakértők is voltak. Osztrák részről a geológus szakértőnk Vetters Hermanjónevű osztrák geológus volt, akinek csak tartalékos hadnagyi rangja volt. A közös megbeszéléseket magasrangú német és osztrák katonatisztek vezették egy kellemes modorú osztrák tábornok elnöklete alatt. A megbízatás rövid ideig tartott, mert a németek nagyon erőszakosak voltak. A helyreállítás annyira sikeres volt. hogy az olajtermelés csakhamar elérte a napi 300 vagont. Én két új fúrást telepítettem Campina és Moréni környékén. Mindkettő eredmény cs volt. A napi 300 vagon olajtermelésből a németek csak napi egy vagon

Next

/
Oldalképek
Tartalom