Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

sem a magyar baloldali köztársaságiakat, és ellene vagyok az első hároméves tervnek, illetve előírásainak. Egyszeri kihallgatás után, az ügyvédem dr. Lénáit Iván ügyessége folytán azonban elejtették az ellenem irányuló vádjaikat. 1946. május 12-én Nagyvázsonyon keresztül útban voltam a zalai olajmezőkre. Keszthelyen a Csárda kezelőjének lakásán ebédeltem. Ott ebéd közben a keszthelyi orosz városparancsnok letartóztatott és autómat is elvette. Állítólag azért, mert a MAORT autójára, a Standard Oil Co. of New Jersey utasítására az amerikai felségjelvény volt ráfestve. Szerintük az ilyen autót csak amerikai állampolgároknak szabad használni, de akkor is nem magyar rendszámmal. Egy teljes délután tartottak fogva, csak este engedtek el, miután sok telefonálás után, a felsőbb orosz parancsnokságtól erre utasítást kaptak. Az utcán a keszthelyi magyarok összegyűltek és fenyegetőlég léptek fel úgy az oroszok, mint a magyar rendőrkapitány ellen, aki azelőtt vice-házmester volt Budapesten. 1946. június 18. Dr. Papp Simon "Nyersolajkutatás és termelés Magyarországon" címen előadást tartott a Magyar Kémikusok Egyesületében. 1946. június 17-24. közötti héten Vasadi Kovács pénzügyminiszteri államtitkár felvilágosítást kért Papp Simontól, hogy lehet-e Magyarországon sót termelni, esetleg sós vízből. 1946. június 27-én Szaprikin kapitány a Szövetséges Ellenőrző Bizottság orosz részlegének tagja búcsúlátogatást tett dr. Papp Simonnál, és meghívta Szentpétervárra. 1946 nyarán Bendeffy Benda László feljelentést tett a Pénzügyminisztériumban, hogy a MAORT sót talált a kapósmérői fúrásban és Papp Simon azt nem jelentette. Ez hamis állítás volt, mert nem kősót, hanem "békasót" találtak. A békasó ugyanis apró szemű kvarcit kavicsot jelent Erdélyben. 1946 nyarán a Pénzügyminisztérium kierőszakolta a MAORT-tól, hogy az egyik sósvizet bőven adó olajfúrásból sót termeljen. Ez a lovászi 98­as számú fúrás volt. Ezt ellenezte úgy a MAORT, mint az orosz olaj parancsnokság. A sóbepárló üzem Lovásziban 1946. április 14. és 21. között készült el. A sóbepárlási kísérlet május 27-től november 30­ig tartott, azalatt 15.506 kg sót termeltünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom