Csath Béla: A nagylengyeli olajmező hőskora (Zalaegerszeg, 1991)

műszakiak nem rendelkeztek olyan elfogadható számítási alappal, ami a roha­mosan növelt megcsapolás okozta veszélyt megakadályozhatta volna. Ilyen körülmények között elképzelhető volt, milyen nehézségekkel kellett megküzde­niük a termelés irányítóinak. Az első figyelmeztető jelenség be is következett ez év második felében: az Nl—54, majd az Nl—36. kutak elvizesedtek. Ez meglehetősen nagy zavart oko­zott, mert mind a két kút szerkezetileg elég magas helyzetű volt. Az először ki­alakult vélemény az volt, hogy a vizesedés béléscsősérülés miatt következett be. Ezért ezeknél a kutaknál béléscsővizsgálatot tartottak, melyek megcáfolták az előbbi elképzeléseket, s bebizonyították, hogy a víz a mészkőtárolóból szár­mazik. A munkálatok befejeztével egyébként már nem volt szükség ennek a bi­zonyítására, mert közben elvizesedett az Nl—51 jelű kút is és kiesett a termelés­ből. A vizesedés az egyenlőtlen megcsapolás következtében nem a legalacsonyabb szerkezeti helyzetű kutakban jelentkezett először. Ez az olaj­vízhatár nem egyenletes emelkedésével magyarázható. A vizesedési folyamat a kutak tetemes részénél gyorsan következett be, a termelt olaj víztartalma egyik napról a másikra 3%-ról 10%-ra nőtt. A kutak egy részénél az erőteljes hozamcsökkentés eredménnyel járt, a kitermelt folyadék víztartalma újra csökkent. *** A Bányász SK a járási labdarúgó-bajnokság megnyerésével a megyei labdarúgó-bajnokságba jutásért az osztályozó mérkőzéseken részt vehetett. Októberben elkészült a sorsolás a november 7-én induló mérkőzés-sorozatra. A telepi építkezésen nagyon lassan és vontatottan dolgozott a Dunavölgyi Timföld Építővállalat 3. sz. építésvezetőségének kirendeltsége. A leszerződött 20 db kétszer kétszobás ikerházakból november végéig csak 16 db készült el. [31. fénykép] Az első ilyen lakásba költözött fel Kiss Lajos is a Szűcs féle faház­ból. A fellelt hibák kijavítása húzódott. A lakótelep közművesítésében 50%-os volt a lemaradás, a szennyvíztisztító pedig csigalassúsággal épült. Az egész­ségházban az előirányzott munkák egyharmada készülhetne csak el év végéig. A fúrási teleppel szemben az út túlsó oldalán a múlt év őszén megkezdett tűzoltólaktanya átadása is késett. A termelési vállalat területén fürdő, öltöző, étkezőhelyiségek építését is elkezdték, de a betervezett 575.000 Ft felét sem használták fel. „Összefoglalva, az 50%-os lemaradás szervezetlenség, felelőt­lenség eredménye' ' értesültem november utolsó napján a termelő vállalat beru­házási irodáján, mely napon már hideg őszi szél nyargalászott a nagylengyeli olaj mezőn. *** A legnagyobb siker az olajbányászat történetében az év utolsó negyedében

Next

/
Oldalképek
Tartalom