Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

I. HOGYAN KERÜLTEM AZ OLAJIPARBA, ZALÁBA?

gyakorlati időnek, az ezalatt megismert embereknek, közvetlen munkavezetőknek, fúrómestereknek, főfúrómestereknek, tankállomás-kezelőknek, termelőmestereknek, művezetőknek, főművezetőknek meghatározó szerepük volt abban, hogy később, diplomás emberként visszakerülve elismertek vezetőjüknek és mindenben támogatták munkámat. Nagykanizsán kellett először jelentkeznem, miután a budapesti központ értesített, hogy az olajipar elfogadott gyakornoki munkára, de a részleteket és az utasításokat ott tudom, illetve kapom meg. Személyvonaton utaztam, mely valamennyi balatoni állomásnál megállt. Tartott is az út vagy 8 óra hosszat, mint később megtudtam annyi ideig, mint amikor az első szerelvényt indították Budapestről. Ez is gőzös volt még, a nótának megfelelően: „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára Ott azonban kellemes meglepetés ért! Egy Opel Kapitän várt az állomáson és vezetője kereste a „pesti praxit". Ez a kocsi akkor nagyon elegáns luxuskocsinak számított. A geológia főnökének rendelkezésére állott. Én addig még ilyen szép, hangtalan, puha-rugózású kocsiban nem ültem, másban sem igen. Elvittek a központba, ami akkor az ún. Kiskanizsai városrészben volt, ott működött a geológia, fúrás, karotázs, a kutatás vezető szervei, vele szemben a gépjavítóműhely és a cső-anyagraktárak voltak telepítve (vasvázas). A központban közölték, hogy egy hétig Kanizsán leszek, megmutatják a központi irányítószerveket, laboratóriumokat, raktárakat, azután a működési rend ismeretében kerülök ki vidékre. Mindenütt tudtak rólam, mindenütt vártak és intézték ügyeim rájuk eső részét. Feltűnt a rendezettség, a fegyelem, a tisztaság, a tisztelet, ahogyan az egyes munkatársak egymással, egymásról (és a főnökeikről is) beszéltek. A Kanizsa-kemp (camp), ahol a vezető alkalmazottak laktak még a MAORT idején épült és akkor ilyen nívójú lakótelep hazánkban máshol városban sem volt. (Az olajmezőkön ; Budafán és Lovásziban ugyancsak szép lakótelepek voltak már ekkor.) A gyönyörű, tágas lakásokat rejtő, családi jellegű házakat nem választotta el egymástól kerítés, legfeljebb alacsony élősövény és így hatalmas park volt az egész! A lakásokat földgázzal fűtötték. Később láttam, tapasztaltam, hogy Nagykanizsát és számos más települést, az olajmezők környékét, már gázzal láttak el. Gáz égett a cserépkályhákban, a konyhában, a mosókonyhában az üst alatt, sok helyen ezzel is világítottak. Mintha a jövő tárult volna elém. A vállalat egyik alkalmazottjának kiadó szobájában helyeztek el átmenetileg. Én, aki térképező geológusi gyakorlataim alatt a kútnál-vályúnál mosdást ismertem csak, most naponta elheverhetek egy meleg vízzel telt kádban, pillanatok alatt elkészül a tojásrántotta, a tea és a feketekávé és hűvösebb nyári napokon fűtenek ! Ez ismeretlen volt eddig számomra. A központban is hatalmas könnyezőpálmák óriási levelekkel, virágokkal, terméssel, — szőnyegek, csend és tisztaság. Telefonon Budapestről Kanizsán át valamennyi munkahellyel, fúrótoronnyal közvetlenül kapcsolatot lehetett teremteni. Serény munka folyt mindenütt, csevegés, trécselés, lógás sehol. Nem pattogással, kiabálással, fenyegetőzéssel valósították meg ezt, hanem — mint később megtudtam — viszonylag magas, az akkori magyar viszonyokhoz képest különlegesen kedvező bérezéssel. Nehéz volt ide bekerülni és senki nem akart rászol-