Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

I. HOGYAN KERÜLTEM AZ OLAJIPARBA, ZALÁBA?

ugyancsak Kossuth-díjas főmérnököt azzal érvelni, hogy akkor nem teljesítik a métertervet, aminek egyenes következménye: nem lesz prémium. Mai szemmel nézve szépek és akkor egyedülállóak voltak a zalai, délnyugat-dunántúli kutatási eredmények, de kevesebb erőfeszítéssel, kevésbé gyorsan elhasznált - e miatt idő előtt elhunyt — emberekkel, és igen értékes emberekkel, egyszerűbben, hatékonyabban lehetett volna dolgozni, megfelően összehangolt érdekeltség esetén. A termelés—fúrás vonatkozásában egészen más volt a helyzet. Ott a termelő vállalat megrendelte a fúrás elkészítését a saját igényei szerint, az általa készített geo-műszaki terv alapján. A termelővállalat ennek kivitelezését a saját geo-műszaki szakembereivel ellenőriztette. A fúró cég itt nem ágált az információ-igény ellen, hanem bekalkulálta az árajánlatába és rendre a tervben rögzített kívánalmaknak megfelelően kivitelezte a kutat. Az egyetem elvégzése után, Bázakerettyén már nem volt nehéz beilleszkedni az ottani közösségbe, hiszen jóformán mindenkit ismertem. A bázakerettyei telep (Budafai Kőolajtermelő Vállalat) onnan kapta nevét, hogy a vadászlakáról híres Budafapuszta határában van az első produktív olajkút, a B—2 (Budafa-2 sz. kút). Minthogy azonban a kutatás kezdetén a kutatók Lispeszentadorján községben laktak és a kutatóbázis is ide települt, a kőolaj-előfordulás „Lispei olajmező" néven ment át a köztudatba. Még sokáig így szerepelt az oktatásban, az iskolai tankönyvekben, sőt az iskolák részére készített térképen is. A híres, első magyar „Lispei olajmező" művelését, bányászatát ekkor a Budafai Kőolajtermelő Vállalat végezte, melynek telephelye és címe Bázakerettye község volt. Maga az ipartelep erdő-koszorúzta dombok közötti völgyben települt. Keskenyvágányú iparvasút kanyargott egészen a csömödéri vasútállomásig, az Állami Erdőgazdaság üzemeltetésében. A kis dízelvontató által húzott tehervagonokkal fát, követ szállítottak az erdészek, de anyagot is az olajipar számára, sőt személyvagonok is közlekedtek a munkásokat ideszállítandó a közeli falvakból. A völgyben épült a központi irodaház, az óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, néhány lakóház, a gépműhely, a szállítás-, a csőszerelők műhelye és a főgyűjtő. Itt volt a régi településmag néhány háza; a posta, kocsma, közért, húsbolt, az egyik munkásszállás is (a Nagy Bika), később a határőrök - objektumvédő egységének laktanyája. A lakótelepek, melyeket a régi MAORT nyomán kemp-nek (camp) neveznek máig, a dombok oldalán lévő pihenők lankáin helyezkedtek el modern, tágas, de táj-stílusban (göcseji) épült házaikkal. A házak nagysága és helye a család nagyságát és a hivatali beosztást egyaránt tükrözte. Kezdetben volt a mérnök kemp a dombok magasabb részén kialakított platón. Itt laktak az üzem, vállalat vezető emberei: mérnökök, geológusok, vezető tisztviselők. Lejjebb, szerényebb kivitelű, de szintén szép, kényelmes lakásokban a főfúrómesterek, fúrómesterek, termelőmesterek, tankállomás-vezetők, szakmunkások kerültek elhelyezésre. A munkások a MAORT időben egyénileg (gyalog, kerékpár, kismotor), később a vállalat által megszervezett járatokkal jutottak el a munkahelyükre. Kezdetben ezek platós teherautók voltak, melyekre ülőhelyeket és fa borítást készítettek felleszerelhetően, ezért ezeket „bodegának" csúfolták, vagy az Ikarus mintájára „Fakarusz"-nak nevezték. Reggel a környező falvakból összeszedték a munkáso-