Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)
IV. KI A NAGYOBB KUTYA?
KUTYÁM VAN! Mindig szerettem a kutyákat. Amikor lehetett, amikor kertes, udvaros házakban laktunk gyermekkoromban, ifjúkoromban mindig is volt kutyám. De ezek nem akármilyen kutyák voltak ám, hanem szép, fajtatiszta, kiképzett, jól nevelt kutyák „akikben" a gazdinak is, meg az idegen embereknek is csak kedve tellett. Pestre kerülve, egyetemi éveim alatt, később vándorlásaim idején, amikor, mint legényembert ide-oda küldözgettek, helyezgettek és az év 12 hónapjából nyolcat terepen töltöttem, nem lehetett. De most — gondoltam — itt vagyok egy olajmezőn, lakótelepen, kertes házban, közel az erdő, az olajmező mintegy 20 km 2-re mienk, most lesz egy kutyám! Olyan igazi! Kezdtem olvasni a hirdetéseket, kezdtünk róla beszélni. Megvettem a szakirodalmat: „A kutya", „A kutya kiképzése és nevelése", „Ebtartók könyve", „Kutyafajták" stb. Milyent vegyünk? Pulit? Az nem nagy, nem fázós, magyar kutya, adómentes. Igen ám, de büdös ha megázik, tele lesz bogánccsal, nemezesedik a bundája, mindent összeszőröz ha vedlik és örökösen csahol, terelni akar mindent és mindenkit. Ugyanez vonatkozik nagyban és fehérben a komondorra és a kuvaszra is. Hát akkor milyen lesz? Dobermann? Olyan már volt nekem. Gyönyörű, nemes formájú, engedelmes, egy emberhez ragaszkodó, rövid szőrű, őrző-védő kutya. Jó, jó! De fázós, ez csak egy embert fogad el főnöknek, még házbélit is megharaphat, öregkorára mogorva és itt gyerekek is vannak. Hát akkor Airdale terrier! Nagy, szép drótszőrű kutya, fekete hát, cserbarna végtagok, balta formájú fej. . . Hohó, de mindez csak akkor gilt, ha rendszeresen trimmelik! És itt Bázakerettyén „ami akkor lett, amikor utolsó munkanapján az isten azt mondta: most már legyen minden!", itt ki trimmel? Vagy majd hordjuk őkelmét Budapestre? Nem, nem, semmiképp, terrier nem kell! A vadászkutyák? Szépek, de csak vadászni szeretnek, és nem védik a gazdát, meg a nagy lógó fülükkel mindig baj van. Az uszkár az játékkutya, a boxer mindent összenyálaz. . . így sorravettünk mindent és mindet, végül kikötöttünk a német juhásznál, az elzászi kutyánál, amit formája után, de helytelenül farkaskutyának nevez a köznép. Jó legyen németjuhász! De honnan és milyen? Van ordas, van fekete hátú, van fekete színű. Böngésztük a hirdetéseket: „törzskönyvezett, fajtatiszta, győztes szülőktől, NSZK vérvonal, diszplázia mentes, munkavizsgás" stb. német juhász kölykök eladók. És akkor Zalaegerszegen járva az egyik katona barátunk említette, hogy a belügy határőr-kutyakiképző szokott eladni olyan egy év körüli kutyákat, melyek kiképzésük során valamilyen oknál fogva nem felelnek meg jövendő hivatásuknak a járőrözésnek, a nyomozásnak. Ez az! Ilyen kell nekünk — mondtuk. Barátom megígérte, hogy utánanéz. Néhány nap múlva jelentkezett telefonon:
