Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

II. PRAXIK AZ OLAJMEZŐN

— A fenébe is! Letakaríthatta vón' a trágyáiul legalább! — korholja a gazdát. — Lemostam én a szégyentelent, de az úton rondította be magát a kutyafajzat! — hárítja a mulasztást a tehénkére. — Azt hát! Lemosta! — emeli hangját Sanyi bá' — azér' olyan száraz a ganaj! Ne mongyon má' ilyet, ha má' nem tette meg. Nem tudnak ezek bánni a jószággal! így morogva bemegy, hozza ki Bandit, a nyugodtabbat, az öregebbet. A bika méltóságteljesen lépeget mögötte, csak kötélen vezeti, nem kell rúd ilyenkor. A bika szépen beballag a karámba és megáll. — No, Bandi ne'! — de az csak nézelődik, fúj, áll. — No, Bandi ne'! Itt a menyasszony, a szentségit neki! Semmi. Azaz a tehénke farol a bika felé, kínálja magát, tényleg erősen itt az ideje. A bika visszalép, majd lehajol és unottan szálazza az alomszalmát. — Ha nem, hát nem! — mondja az öreg. Kihozom a Lacit, aztán befejezzük a partit — veti oda a cimborának — és már vezeti is vissza a lomhán forduló jószágot. A tehénkét alig tudják visszatartani, indulna a bika után. — No! Tán csak elbírnak azzal a kis semmi jószággal?! — gúnyolódik a bikás és már köti is vissza a helyére a Bandit. — No, Laci! Itt a menyasszony! Nem valami szép, meg erős, de hát most ilyen van, ne' te! Gyere! És hozza kifelé a fiatalabb, vérmesebb bikát. Beviszi a karámba, de nicsak, ez sem tanúsít semmiféle vonzalmat. A tehénke nagy nedves, ábrándos szemeivel farol a bika felé, de ez is ellép tőle és a karám oldala felé igyekszik, horkanva fújtat, majd iszonyatosat bődül. Hatalmas bömbölés a válasz az istállóból. — No Laci, tee! — vezeti vissza a tehén letisztított hátuljához a szinte kétszer akkora bikát. De ez is csak néz a semmibe, szép dúsbojtú farkával nyugtalanul csapdossa, hol az egyik, hol a másik oldalát. — Nem folyat még ez rendesen — így Sanyi bácsi a teheneshez. — Nem az istent! Útközben majdnem engem is meghágott — vág vissza a gazda. — Hanem inkább a maga bikái, azok egymásba szerettek, buzik vagy csirák vagy mifene! Hallja! Itt a tehén, azok meg egymást hívogatják! Sanyi bácsi vékony, inas alakja megfeszül. — Ezek! Ezek fajtiszta tenyészállatok, nem hágnak meg minden rühös macskát! — Nem hát, mer' maga agyoneteti őket, nem jók már ezek semmire! Legjobb lenne a vágóhídra vinni őket! — ócsárol a gazda, mert érzi, hogy felülkerekedett, hiszen a rámenősnek hirdetett Laci sem lépett akcióba. — De az is meglehet, hogy ökrök mind a ketten — és jelentőségteljesen a Laci hasa alá néz. — Laci tee! — biztatja a bikát Sanyi bácsi és nem válaszol a hatalmas sértésekre. Majd csak megjön a kedve, aztán ez a kis görcs úgyis összerogyik alatta, akkor meg rárivall majd a gazdára, hogy vigye innen ezt a nyeszlett kecskét, legközelebb tehenet hozzon, ha hágatni akar. Ezt jól kigondolta így, közben vezeti a bikát a tehénhez ismét. De a Lacit nem érdekli a Rózsi! Sanyi bácsi éktelen haragra gerjed, elereszti a bika kötelét, odasiet a kártyás asztalhoz, veszi az odatámasztott botját, megy vissza a bikához. Bal