Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

II. PRAXIK AZ OLAJMEZŐN

vényszerű volt, hogy szabadidejükben a környéken barangolva tanulmányozták a kőfejtőket, a homok- és agyagbányákat, az útbevágásokat, a csővezetékek szá­mára kiásott árkokat. Három ilyen fiatal geológushallgató volt a negyvenes évek vége felé Puszta­szentlászlón, nyári gyakorlaton. Itt egy kis, triász dolomitból és bádeni mészkőből álló mészkőrög halmaztelepe adta a sűrű, fekete, kénes olajat, de a telep kutatása még nem fejeződött be. A fiatalok parasztházaknál laktak. De ezek a parasztok valójában olajosok vol­tak, mert szinte nem volt porta, ahonnan ne járt volna valaki a „MAORT"-hoz dolgozni. Meg is látszott a házakon, kerteken, meg az életvitelen, hogy itt nem a terményből pénzeltek az emberek, és mert meg volt a fix kereső a családban, nem kellett a terményt, jószágot elkótyavetyélni, hanem ki lehetett várni, amikor an­nak ára van. Elég sok motorkerékpár is volt már a faluban és minden házban benn a gáz! Az egyik ilyen porta, utcai „tisztaszobájában" lakott a három geológus hall­gató, akikről most itt szó lesz. Bőségesen elfértek a hatalmas szobában. Második szigorlat után voltak, éppen tanulmányaik közepén, ami fontos szempont volt a díjazásnál. Már régóta ismerték egymást az egyetemről, de különösebb barátság nem szövődött közöttük. Mindegyiknek meg volt a maga elképzelése jövendő életéről, de most még az ábrándozásnál tartottak és igyekeztek mindent, megta­pasztalni, megismerni. Csak egyikük lett később olajos, a Dénes, aki egészen a tröszt vezérigazgató-helyettességig felvitte — amit ekkor még nem is sejtett, mert egészen más tervei voltak. József kutatóalkat volt, nem is gondolt soha arra, hogy iparban dolgozzon, később egyetemi tanárként, rektorként működött. Ká­roly volt közöttük a legambíciózusabb, és egyben stréber is. Ez hamar kiderült, mert mindig ő akarta leadni a jelentést telefonon, hogy a hangját hallják és ötször is bemutatkozott. Ez nem is zavarta a másik két fiút, mert azok el voltak foglalva a maguk dolgával, és tudomásul vették, egyben el is tűrték Károly ügyeskedéseit. Amikor azonban Károly jelentette a főgeológusnak, hogy ők ketten kerékpá­ron munkaidő alatt elmentek valahová, akkor végleg betelt a pohár. Dénes és József, amikor nem volt tennivaló a fúrás körül, rendszerint kerékpárral járták a környéket, egyre tágítva a kört és igyekeztek minél több ismeretre szert tenni. Károlyt nagyon bántotta, hogy ezekbe az utakba őt nem vonják be. Bántotta an­nak ellenére, hogy a kezdeti invitálásra nemmel válaszolt, mondván, hogy ő tanul és nem ér rá passziózni. Miután a környéken nem voltak olyan feltárások, ahol sok és szép ősmaradványt lehetett gyűjteni, egyre távolabb kellett menniök és ez egyre több időt vett igénybe. Károlyt rettenetesen bántotta már, hogy nem tarthat velük, és amikor megtérnek nem mutatják meg mit gyűjtöttek, hanem elcsoma­golják a zsákmányt. Károly bejelentésének fejmosás lett az eredménye és Dénest, meg Józsefet be­osztották 2-2 hétvégére ügyeletbe, ami azt jelentette, hogy nem hagyhatták el a posztjukat. Pedig ez az az időszak így nyárközépen-nyárutón, amikor a híres-ne­vezetes búcsúk vannak a környékbeli falvakban. Aki élt már diákközösségben, az nagyon jól tudja, hogy milyen nagy az egyes

Next

/
Oldalképek
Tartalom