Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

IV. KI A NAGYOBB KUTYA?

Mint utóbb kiderült, később ismét eljöttek, mikor én nem voltam otthon és feleségem ígért és adott is nekik a tojásokból. Ahogy vártam, ebből is baj lett. A kiscsirkék kikeltek. Tarka, szedett-vedett vegyes társaság lett mindenütt. Fehér szinte alig akadt közöttük. És valóban egy-egy eső alaposan megtizedelte őket. — Hát persze — mondták —, mert rájuk olvasott! Nem akarta, hogy olyanok legyenek, mint az övéi! Megint egy hiba! Nem kellett volna a hívásuknak eleget tenni! Nem kellett volna elmenni és megnézni azokat a rohadt csirkéket! Mi a fenének jótékonykodom itt, amikor minden megmozdulásom rossz! Egy ideig nyugton voltam tőlük is, meg a tyúkügytől is. De nem sokáig. Nagyon meleg nyár következett sok esővel. Eső, napsütés, dunszt. És újra. Nem győztek a szőlőkben permetezni. Terjedt a peronoszpóra, a filoxera, de terjedt a baromfikolera is, hullottak a csirkék mindenfelé. És miközben a faluban, a telepen nem győzték elásni meg a dögkútba hordani a sok baromfi tetemet, addig az én állományom vérvörös taréjjal, porcelánfehéren legelészett, kapirgált a mezőn. Az oltás megóvta őket a vésztől. Az állatorvos meg mi tudtuk ezt és nem csodálkoztunk. A nép azonban megint ellenemre vélekedett. — Persze, hogy nem döglenek a tyúkjai, hiszen megbabonázza őket. Aki eddig nem hitte, az most láthatja! Nem fog rajtuk a betegség, sokat tojnak! De a gazdájuk irigy, még a tojásokra, a titokban kapott tojásokra is ráolvasott, hogy csak neki legyenek olyan tyúkjai! A pohár betelt. Náluk is, nálam is és a megyei Pártbizottságon is. Ismét mentek a jelentések, ismét raport az első titkárnál a megyeszékhelyen. A szöveg még mindig baráti, de kemény, ellentmondást nem tűrő (és végülis az igaz helyzetet tükröző). — Ide figyelj Dénes! Azonnal számold fel azt a tyúkászatot! — De Jován bátyám, én ... ? — Nem érted!? Az állásoddal, mit a te állásoddal, mindkettőtök zalai alkalmaztatásának lehetőségével játszol! Látod ezt a köteg irományt?! Ez mind ellened szól, követel, igényel, tőlünk intézkedést vár! Megígéred? No, ígérd meg gyorsan! Cselekedj és jelents! — Értem Avaros elvtárs, úgy teszek, ahogy mondod. Aznap este a 30 tonnás Büssing érdekes és szokatlan szállítmányt vitt két faluval odébb az állatorvoshoz. Másnap reggel csak a négyszög alakú fűhiány jelezte, hogy valamikor ott egy virágzó tyúkászat ólja állott. Lassan azt is benőtte a fű és a gaz. Elfelejtették az ügyet, de legalábbis megbocsátották. Kedvesek voltak az emberek, miért is ne? Győztek! Én meg szomorúan olvastam dr. Imreh állatorvos barátom levelét: ,,. . . Te, Öregem! Irtózatosan hálás vagyok Neked! Fantasztikus, hogy ez a törzs mire képes! . . ." És ugyanolyan szomorúan betűztem apám szálkás betűit néhány hónappal később: „Kedves fiam! Megvagyunk ... a tojás ára megint 3 Ft fölé emelkedett."